Csak nagy szemekkel néztem, ahogy Jiyong egy táncos csajjal
smárolt. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy semmit nem változott. Nagyon
őszintének tűnt NiTae-vel kapcsolatban, de úgy tűnik félreismertem, megint.
Miért kell benne mindig csalódnunk?
NiTae elrohant, JiYong meg utána. Én még mindig döbbenten álltam.
- Jonghoon – szólítottam meg a fiút. – Ez mi volt?
- Nem az aminek látszott.
- Akkor mi? – kérdeztem idegesen.
- Először is nem volt igazi csók, csak a csaj szája mellé ment, másodszor pedig a műsör része. Jiyong nem akart beleegyezni, de végül kénytelen volt – mondta Jonghoon. Végül is így jobban belegondolva, tényleg látszott rajta, hogy nem volt igazi, de ha valaki ezt meglátja, nem fog azon gondolkodni, hogy tényleg csók volt-e vagy sem. Annak látszott, és ez a lényeg. Ezek után még hülyén is éreztem magam, amiért ennyire nem bíztam meg benne, pedig régen még az életem is rábíztam volna, de ez régen volt… Miután sikerült teljes egészében megemésztenem a történteket, azon kezdtem el gondolkodni, hogy NiTae hogyan viselkedne ezek után. Tudtam, hogy nem fogja meghallgatni, és inkább elmegy egy buliba…
- Menjünk – jelentettem ki, mire Jonghoon kérdőn nézett rám.
- Hova?
- Hozzánk. Muszáj megakadályoznom, hogy NiTae elmenjen, különben soha nem beszélik meg… - feleltem, majd már el is indultam. Jonghoon persze követett. Hívtunk egy taxit, ami egyenesen a szálloda felé vitt. Jonghoon egész úton vicces sztorikat mesélt, amik vele történtek. Én se bírtam ki, hogy ne meséljek valamit. Így érkeztünk meg, nevetve és nagyjából teljesen elfelejtve, hogy mi is történt pár perce. Ahogy beléptünk, megláttam barátnőm szépen felöltözve, nyomában pedig Jiyong. Ahogy hozzá szóltam, ő rögtön majd leharapta a fejem. Tudtam, hogy most inkább nem kéne zargatni őt, ezért csak egyszerűen bezártam őket a szobába.
- Hagyjuk őket magukra – mondtam, majd kiléptünk a nappaliból a folyosóra.
- Gyere, mutatok valamit – ragadta meg csuklóm Jonghoon, majd elindultunk a lépcsők irányába. Nem tudom, hogy hány emeletes ez a hotel, de mi a legtetejére mentünk fel, ami – nekem legalábbis – nem kicsit volt fárasztó. Hét óra volta már, szóval sötét. Ahogy felnéztem a csillagos égre, jól eső érzés fogott el. Annyira szép volt, és mindig is szerettem csak úgy az eget bámulni, legyen nappal vagy éjszaka.
- És miért hoztál ide? – kérdeztem kíváncsian.
- Gyere erre – húzott be egy kis eldugott zugba. – Innét tökéletesen lehet látni sok égitestet – mutatott fel az égboltra. – Ott van a Göncölszekér, látod? – nézett rám, mire én bólintottam.
- És ott pedig az Orion – mutattam fel én is.
Nagyjából ez ment vagy egy félórán keresztül, mikor Jonghoon felém fordult, mikor én még mindig az eget kémleltem. Végül miután Jonghoon nem fordult el, én is felé fordult. Ő csak szemembe nézett, amit én is követtem. Aztán Jonghoon kezdett egyre közelebb jönni felém, majd mikor már csak pár centi választotta el ajkainkat, hirtelen megpuszilta a homlokom, majd újra a szemembe nézett. Teljesen komoly volt, ezért már előre féltem, hogy mit fog mondani, mikor láttam, hogy készül valamire.
- EunHee, figyelj - kezdett bele két levegő vétel között. Nagyon aranyos volt, hogy ennyire szégyenlős volt, és nem tudta kimondani, amit akart.
- Igen? – kérdeztem, mire ő nyelt egyet.
- Szóval, izé – próbálkozott tovább. Itt megint megakadt, majd vett egy nagy levegőt. – Lennél a barátnőm? – hadarta el egy szuszra. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert ez nem igaz. Habár tudtam, sejtettem, reméltem, hogy ez fog történni, mégis meglepődtem. – Nem kell most válaszolnod. Tudom, hogy hirtelen jött, épp ezért. Majd holnap találkozunk – mondta, majd sietősen távozott. Én meg csak úgy ültem ott, ahogy voltam. Nem tudtam hova tenni a gondolataim. Nem tudtam, hogy örüljek-e, vagy inkább legyek szomorú, amiért nekem összejön, NiTaenek meg nem…
Hirtelen a fejemre csaptam.
- Elfelejtettem! – ezzel rögtön fel is ugrottam, majd szélsebesen lerohantam a lépcsőn, és meg se álltam a szobánkig. Mikor bent voltam, gyorsan kinyitottam az ajtót. Lehet, hogy nem kellett volna? Nem láttam, hogy mit csináltak, de amint kinyílt az ajtó, ők szétugrottak, majd barátnőm gyorsan elindult kifelé. Arca enyhén piros volt, hajtincsei rendezetlenül álltak. Külseje teljesen mást sugallt, mint tettei. A bejárati ajtót jól bevágta, jelezve, hogy még mindig dühös. Jiyong még a szobában állt, ezért én rögtön letámadtam.
- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.
NiTae elrohant, JiYong meg utána. Én még mindig döbbenten álltam.
- Jonghoon – szólítottam meg a fiút. – Ez mi volt?
- Nem az aminek látszott.
- Akkor mi? – kérdeztem idegesen.
- Először is nem volt igazi csók, csak a csaj szája mellé ment, másodszor pedig a műsör része. Jiyong nem akart beleegyezni, de végül kénytelen volt – mondta Jonghoon. Végül is így jobban belegondolva, tényleg látszott rajta, hogy nem volt igazi, de ha valaki ezt meglátja, nem fog azon gondolkodni, hogy tényleg csók volt-e vagy sem. Annak látszott, és ez a lényeg. Ezek után még hülyén is éreztem magam, amiért ennyire nem bíztam meg benne, pedig régen még az életem is rábíztam volna, de ez régen volt… Miután sikerült teljes egészében megemésztenem a történteket, azon kezdtem el gondolkodni, hogy NiTae hogyan viselkedne ezek után. Tudtam, hogy nem fogja meghallgatni, és inkább elmegy egy buliba…
- Menjünk – jelentettem ki, mire Jonghoon kérdőn nézett rám.
- Hova?
- Hozzánk. Muszáj megakadályoznom, hogy NiTae elmenjen, különben soha nem beszélik meg… - feleltem, majd már el is indultam. Jonghoon persze követett. Hívtunk egy taxit, ami egyenesen a szálloda felé vitt. Jonghoon egész úton vicces sztorikat mesélt, amik vele történtek. Én se bírtam ki, hogy ne meséljek valamit. Így érkeztünk meg, nevetve és nagyjából teljesen elfelejtve, hogy mi is történt pár perce. Ahogy beléptünk, megláttam barátnőm szépen felöltözve, nyomában pedig Jiyong. Ahogy hozzá szóltam, ő rögtön majd leharapta a fejem. Tudtam, hogy most inkább nem kéne zargatni őt, ezért csak egyszerűen bezártam őket a szobába.
- Hagyjuk őket magukra – mondtam, majd kiléptünk a nappaliból a folyosóra.
- Gyere, mutatok valamit – ragadta meg csuklóm Jonghoon, majd elindultunk a lépcsők irányába. Nem tudom, hogy hány emeletes ez a hotel, de mi a legtetejére mentünk fel, ami – nekem legalábbis – nem kicsit volt fárasztó. Hét óra volta már, szóval sötét. Ahogy felnéztem a csillagos égre, jól eső érzés fogott el. Annyira szép volt, és mindig is szerettem csak úgy az eget bámulni, legyen nappal vagy éjszaka.
- És miért hoztál ide? – kérdeztem kíváncsian.
- Gyere erre – húzott be egy kis eldugott zugba. – Innét tökéletesen lehet látni sok égitestet – mutatott fel az égboltra. – Ott van a Göncölszekér, látod? – nézett rám, mire én bólintottam.
- És ott pedig az Orion – mutattam fel én is.
Nagyjából ez ment vagy egy félórán keresztül, mikor Jonghoon felém fordult, mikor én még mindig az eget kémleltem. Végül miután Jonghoon nem fordult el, én is felé fordult. Ő csak szemembe nézett, amit én is követtem. Aztán Jonghoon kezdett egyre közelebb jönni felém, majd mikor már csak pár centi választotta el ajkainkat, hirtelen megpuszilta a homlokom, majd újra a szemembe nézett. Teljesen komoly volt, ezért már előre féltem, hogy mit fog mondani, mikor láttam, hogy készül valamire.
- EunHee, figyelj - kezdett bele két levegő vétel között. Nagyon aranyos volt, hogy ennyire szégyenlős volt, és nem tudta kimondani, amit akart.
- Igen? – kérdeztem, mire ő nyelt egyet.
- Szóval, izé – próbálkozott tovább. Itt megint megakadt, majd vett egy nagy levegőt. – Lennél a barátnőm? – hadarta el egy szuszra. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mert ez nem igaz. Habár tudtam, sejtettem, reméltem, hogy ez fog történni, mégis meglepődtem. – Nem kell most válaszolnod. Tudom, hogy hirtelen jött, épp ezért. Majd holnap találkozunk – mondta, majd sietősen távozott. Én meg csak úgy ültem ott, ahogy voltam. Nem tudtam hova tenni a gondolataim. Nem tudtam, hogy örüljek-e, vagy inkább legyek szomorú, amiért nekem összejön, NiTaenek meg nem…
Hirtelen a fejemre csaptam.
- Elfelejtettem! – ezzel rögtön fel is ugrottam, majd szélsebesen lerohantam a lépcsőn, és meg se álltam a szobánkig. Mikor bent voltam, gyorsan kinyitottam az ajtót. Lehet, hogy nem kellett volna? Nem láttam, hogy mit csináltak, de amint kinyílt az ajtó, ők szétugrottak, majd barátnőm gyorsan elindult kifelé. Arca enyhén piros volt, hajtincsei rendezetlenül álltak. Külseje teljesen mást sugallt, mint tettei. A bejárati ajtót jól bevágta, jelezve, hogy még mindig dühös. Jiyong még a szobában állt, ezért én rögtön letámadtam.
- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.
