7. fejezet (Eun Hee pov.)

Amikor felébredtem, már én is egy ágyon feküdtem és JiYong fogta NiTae kezét, bár ebben nem vagyok biztos. Arra ébredtem, hogy NiTae sír. Rögtön odamentem hozzá, de ő csak annyit mondott, hogy küldjem ki a fiút. Egyből leesett. Mit csinálhatott ez a marha? Istenem… NiTae szerencsére elaludt, mivel nem akartam zavarni, kihívtam magammal Jiyong-ot is.
- Na mesélj mit csináltál? – kérdeztem kicsit unott hangon, karba tett kézzel vártam a fiú válaszát.
- Hát… én… megcsókoltam – felelte zavartan Jiyong. A szemeim úgy kikerekedtek, mint még soha. Hogy lehet ekkora idióta valaki? Azt hiszi, azzal mindent megold, ha ezt teszi? Beletúrtam a hajamba, majd végül belekezdtem a nagy mesélésbe.
- Figyelj, ha azt hiszed, hogy egy könnyen meg fog bocsátani neked, akkor rosszul hiszed. Nem tudom elképzelni, hogy mennyi minden történt velünk miattad, mert te nem voltál hajlandó akár egy sms-t írni, hogy… - inkább nem fejeztem be mondatom, mert még a végén valami csúnyát mondtam volna. – Amikor ott hagytál minket csak úgy szó nélkül, akkor teljesen rosszra fordultak a dolgok. Mi bíztunk benned, hogy felhívsz, vagy üzensz vagy valami, de te nem tetted. Még vagy két hónapig vártunk, hogy életjelet adj magadról, holott valahol tudtuk, hogy nem fog ez megtörténni, mi mégis hittünk benned, a barátságunkban, de rosszul tettük. Miután meguntuk a várakozást tovább léptünk. Tudod, hogy mindig is hajlamosak voltunk rossz társaságba keveredni. Elmentünk egy buliba, ahol megtetszett nekem egy fiú. NiTae figyelmeztetett, hogy nem lesz jó vége, de ismersz, persze, hogy a saját fejem után mentem. Belekeveredünk egy rossz társaságba. Eleinte minden jól ment vele, már kezdtem azt hinni, hogy felesleges volt rosszat feltételezni, de aztán az egyik este megmutatta, hogy milyen is igazából. Én rángattam bele NiTae-t, és végül ő is elkezdett randizni az egyikkel. Szokásosan buliztunk velük, amikor megjelent a barátom részegen, de nem is kicsit volt ittas. Nem tudom, hogy NiTae-vel mi történt, mert engem elhívott valahova. Vakon követtem, mint egy kis kutya. Aztán le akart feküdni velem, de én nem engedtem. Itt kezdődött a baj. Mivel „engedetlen” voltam, az övével megvert. Addig ütötte vele hátam, amíg abból a vér rendesen el nem kezdett folyni. Ezután újrapróbálkozott. Még mindig nem adtam meg magam, aztán egy üres sörös üveggel fejbe vert. Ezután már azt csinált velem, amit akart. Megerőszakolt. Teljesen magamon kívül voltam, végül elájultam. A kórházban ébredtem fel, hogy kerültem oda, azt nem tudom máig sem. Mindenesetre ennek a nyoma örökre meg maradt – itt felemeltem a frufrum, ami alatt egy sebhely volt varrás nyomokkal. – Meg kellett műteni, mert egy szilánk bekerült. A hátamon a seb begyógyult, bár nem igazán érdekeltek ezek a dolgok. Anyáék mérgesek voltak rám és több hétig teljesen magam alatt voltam. Aztán megjelent NiTae, akivel fogalmam sincs, hogy mi történt miattam, de ő visszahúzott az életbe. Nagy nehezen éltem tovább az életem. Este volt, szokásosan buliba mentünk. Én nem akartam, de NiTae kedvéért elmentem. A buli során elkeveredtünk egymástól és megtalált a „barátom”. Persze ugyanazt akarta, mint múltkor. A különbség az volt, hogy most hagytam magam és rezzenéstelen arccal kibírtam. Megfogadta, hogy még fájni fog. Örült volt, kétségtelen és dühítette, hogy most nem okozott ezzel nekem fájdalmat. Nem akartam a kórházban kikötni megint és szüleimnek gondot okozni, ezért összeszedtem magam és hazamentem. Megint magam alatt voltam és ki sem mozdultam otthonról. Így volt ez egyik este is. Az ágyamon ültem és néztem ki a fejemből, amikor megcsörrent a telefonom. A rendőrség hívott, hogy a szüleim egy balesetben életüket vesztették. Rögtön a helyszínre mentem, ahol megláttam a baleset okozóját. Ő volt az, azaz őrült. Teljesen összetörtem, de NiTae segített talpra állni. Azóta már tudom mit kell tennem. Nem egy ilyen fiúval akadtunk már össze, de azóta tudom, hogy mit kell tennem – fejeztem be a mesélést. Jiyong tátott szájjal figyelt.
- Én úgy sajná…  - nem tudta végig mondani, mert félbeszakítottam.
- Nem. Nem kell. Nem azért mondtam el, hogy sajnáltassam magunkat, hanem azért hogy tudd, nem fog NiTae egy könnyen megbocsátani. Még a legjobb barátnőjének sem mondta el, hogy mi történt vele akkor, biztos szörnyű volt. Ezeken már nem lehet változtatni akkor sem, ha megbánod azt amit tettél. Jóvá tenni még talán nem késő, de nehéz lesz. Most pedig menj és próbáld meg kedvesebben megközelíteni NiTae-t, nem rögtön letámadni egy csókkal – mondtam. Jiyong szerencsére elment, már csak az kéne, hogy itt maradjon még. – Ja és köszi, hogy segítettél idehozni! – kiáltottam utána. Ő csak intett. Bementem a barátnőm szobájába. Még mindig aludt, szerencsére. Leültem egy székre és vártam.
Már a doktor is bent járt, mire NiTae felébredt. Rögtön odaugrottam hozzá.
- Jól vagy? – kérdeztem, de ő mit sem törödve a kérdésemmel, rátért a lényegre.
- Te hoztad ide? – kérdezte, én aprót bólintottam.
- Egyedül nem tudtalak volna elhozni idáig, de most ne is törődj vele. A doktor azt mondta, még ma bent kell maradnod, aztán hazamehetünk – feleltem mosolyogva. Most ő bólintott, majd már aludt is tovább.
Én kimentem egy közeli boltba venni kaját, mert már éhes voltam. Mikor visszaértem a kórtermébe, még mindig aludt.
Falatozásom a telefonom csörgése szakította félbe. Jonghoon hívott. Felvettem.
- Haló? – szóltam bele.
- Szia Eun Hee! – köszönt vidáman Jonghoon.
- Hát te?
- Meg szeretném köszönni, hogy segítettél a főzésben. Nagyon ízlett nekik.
- Szívesen, bár én nem csináltam semmit, csak elmondtam a receptet, a többi a te érdemed – feleltem mosolyogva.
- Most van egy kis szabadidőnk és nem tudnánk találkozni valamikor esetleg?
- Nem hiszem. Jejun vagyok a barátnőmmel – feleltem szomorúan.
- És meddig maradtok?
- Nem tudom, még a héten biztos – feleltem, bár nem tudtam, hogy mire akar kilyukadni Jonghoon.
- Holnap megyünk mi is Jeju-ra. Egy magazin fotózása lesz ott. Mi is maradunk egy hétre. – felelte boldogan.
- Az jó! – lelkesedtem én is – Akkor majd honlap találkozunk!
- Igen, de most le kell tennem. Majd akkor holnap. Szia!
- Igen. Szia! – köszöntem el én is.
Jobb kedvem lett, legalább nem leszünk egyedül és végre NiTae is találkozhat vele. Már várom!
Telt azt idő és én is elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy valaki kopog az ajtón.
- Be szabad jönni? – kérdezte egy hang. Én még nem voltam teljesen ébren, ezért nem is figyeltem ki az.
- Persze – feleltem két ásítás között. Belépett a látogató egy virágcsokorral a kezében, amivel eltakarta az arcát. Aztán amikor elvette, megláttam, hogy ki az. Minho volt!
- Mit akarsz itt? – förmedtem rá rögtön.
- Csak meg akartam látogatni NiTae-t – felelte úgy, mintha az minden napi lenne, hogy eljövünk Jejura úgy, hogy senki nem tud róla, aztán NiTae kórházba kerül és elviszem egybe és még így is megtalált!
- Aha persze, de szerintem ő nem szorul a te látogatásodra, úgyhogy tűnj innen! Mégis hogy tudtad meg, hogy itt vagyunk, ha? – ordítottam Minhoval. NiTae erre már felébredt.
- Eun Hee, ki az? – kérdezte.
- Ez…Minho – nyögtem ki nehezen. Minho erre csak elvigyorodott, NiTae pedig teljesen lefagyott.

6.fejezet (NiTae pov.)

Pár dolgot megbeszéltünk amit úgy éreztem, hogy muszáj elmondjak.
Eun Hee enyhén meglepődött a hallottakon. Gondoltam én is megkérdezem, hogy mi volt vele, de amint láttam eléggé fáradt szóval azt majd másnapra hagyom. Miután elmondtam a dolgokat úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni.


Reggel mikor kinyitottam a szemeimet egyből megnéztem, hogy Eun Hee fent van-e, de még nem ébredt fel.
Gondoltam meglepem valamivel, de amilyen szerencsétlen vagyok megbotlottam és eltörtem a kedvenc üvegtányérjait.
Idegesen kezdtem el szitkozódni, hogy mért vagyok ekkora egy pancser.
Hirtelen Eun Hee termett mögöttem és még ő is rám hozta a szívbajt.
Mikor már eleget hajoltam meg és kértem bocsánatot Eun Hee felajánlotta, hogy főzzünk együtt.
Szemeim egyből felcsillantak, hogy "Ez az! Végre együtt főzünk." Ebből a főzésből inkább táncolás és éneklés lett mivel barátosném bekapcsolta a rádiót és olyan jó számokat adtak le, hogy csak na. (:D)

"Kis idővel" készen lettünk a reggeli elkészítésével, majd leültünk az asztalhoz.
Eléggé csendesen ettünk ami nálunk már megszokott.
Éppen az utolsó falatot ettem mikor Eun Hee megszólalt.:
- - Rég voltunk már nyaralni, nem gondolod? - kérdezte mosolyogva.
Én még mindig kérdőn meredtem rá, hogy ebből mi a fészkes fenét akar kihozni.
De bólintottam mivel igaza volt. Már eléggé régen voltunk nyaralni.
Amikor kimondta, hogy Jeju- szigetre szeretne menni az ütő is megállt bennem.
Ez a lány honnan szedett repülőjegyet?!
Egyből rá is kérdeztem.
- Honnan? - kérdeztem ledöbbenve.
- Még tegnap kaptam a munkahelyemen. Az egyik munkatársam adta, mivel neki nem kellett. Rögtön el is fogadtam, tudva, hogy nekünk jó lesz. Jejun még úgyse voltunk buliban – kacsintott rám.
Nagyon tetszett az ötlet hiszen Jeju-ra nem mindennap jut el az ember.
Egyből felugrottam és elkezdtem visongani majd szorosan megöleltem barátnőmet.

Visszaültem a helyemre.
Nagyon fel voltam dobva egyből vásárolni akartam menni. Mivel nem akartam valami ócska cuccosba oda állítani.
Kicsit sok mindent vettünk, de most az volt a legkisebb gondunk.
Gyorsan elmentünk Eun Hee-hez pakolni majd hozzám is.
Beültünk egy taxiba majd mentünk is a reptérre.
Amit ott még elkellett intézzünk azt elintéztük, majd felszálltunk a repülőre és indultunk is Jeju-ra.
Amíg utaztunk el is aludtam. Olyan jót álmodtam, hogy az valami hihetetlen. Viszont az már kevésbé volt jó, hogy JiYong volt benne. (-.-)

Barátnőm elkezdett keltegetni, de nem volt kedvem még felkelni, de mikor kimondta, hogy Jeju egyből kipattantak szemeim és kiabáltunk.
Be voltunk zsongva. Az emberek akik a repülőn voltak kicsit érdekesen néztek ránk, de nem foglalkoztunk vele.

Jeju valami elképesztően gyönyörű hely.
Ha este ilyen gyönyörű akkor milyen lehet fényes nappal.
Már alig várom, hogy reggel felkeljek és megnézzem.

Mint mindig én kérdeztem rá, hogy megyünk-e buliba. Barátnőm mint mindig egyből rávágja, hogy igen.
Végül is... kihagyná ki ezt a lehetőséget?! szerintem SENKI!
Meglepődtem, hogy ilyen gyorsan elkészültünk, de nem bántam mivel nem vagyok még nagyon jártas Jeju-n.
Amint észre vettem Eun Hee is így van vele.
De amilyen szerencsések vagyunk mindig megtaláljuk azt amit keresünk.
Ez most sem volt másképp.
Egyből a bárpultot támadtuk be, de mint mindig barátnőm most sem ivott semmit.
Nagyon idegesít, hogy nem iszik. Így nincs meg a rendes hangulata a bulinak.

Boldogan táncoltam. Eszméletlen jól érzetem magam.
Mind addig a percig amíg barátnőm el nem kezdett mutogatni 2 ember felé.
Én is oda néztem mivel nekem szánta a kérdést, hogy válaszoljak.
JiYong és Dara voltak azok. Az ütő is megállt bennem.
A jó kedvem egyből eltűnt. Egyből a bárpulthoz mentem.
Nem érdekelt barátnőm kérdése, se semmi más.
Egyből kértem valami nagyon ütőset.

Könnyeim potyogni kezdtek ahogy barátnőmmel beszéltem. Nem akartam vele így beszélni, de fájt... fájt így látni JiYong-ot azzal a hárpiával.
Nagyon rosszul esett.  Eun Hee elvette a poharamat ami még jobban felbosszantott.
Had forduljak magamba! Nem az ő dolga hanem az enyém! Tudom, hogy csak óvni próbál, de ne tegye.!
JiYong miatt van ez is. Még mindig dühös leszek, hogyha szóba jön akár csak a neve.
Mert nagyon csúnyán bánt velem és Eun Hee-vel is.
Nagy nehezen visszakunyeráltam a poharamat.
Barátnőm beszélt és csak beszélt.
Én egyre rosszabbul éreztem magam. Hirtelen levágódtam a földre majd se kép, se hang.



Valamikor este keltem fel egy fehér szobába.
mikor oldalra fordítottam nagy nehezen a fejemet megpillantottam barátnőmet a mellettem lévő ágyon aludni.
Éreztem, hogy valaki fogja a kezemet ezért nagy nehezen átfordítottam a fejemet.
Észrevettem, hogy JiYong fogja a kezemet.
Kiakartam húzni a kezemet kezei közül, de nem volt erőm.
Nagyon ideges lettem.
Mért fogja a kezem? Mért van itt? Mért kell ezt csinálnia velem? Hol van Dara? Eun Hee hozhatta ide!?
Hiába tettem fel a kérdéseket senki nem válaszolt rá.

Megpróbáltam megmozdítani a kezemet ami kicsit sikerült is.
JiYong egyből felkapta a fejét és rám nézett.
- NiTae - suttogta, hogy nehogy felkeltse barátnőmet.
Nem válaszoltam csak elfordítottam a fejem. Azt vettem észre, hogy könnyeim elkezdenek lefolyni arcomon.
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Nem rád tartozik - suttogtam.
- Ne légy már ilyen! - szólt rám.
- Milyen?! Te szartad le a fejünket éveken keresztül! Soha nem fogom elfelejteni! Bezzeg Darának folyamatosan tudtál életjelet adn...... - nem bírtam befejezni mert belém fojtotta a szót..... egy .......
csókkal (?????????????)
Annyira megdöbbentem, hogy még ellökni se bírtam magamtól és nem csak azért mert alig volt erőm.
Mikor észbe kaptam megpróbáltam ellökni magamtól, de semmire nem mentem mivel nagyon gyenge voltam még.
- Sajnálom, hogy csak így elhagytalak titeket és nem adtam magamról semmi jelet, de....... - nem bírta befejezni, mert összeszedtem minden erőmet és akkora pofont lekevertem neki amekkorát csak tudtam.
- Soha többé... Ne... Merj... hozzám érni! Undorodom tőled! - sziszegtem dühösen.
Megint elkezdtem sírni, de most már erre barátnőm is fel kelt.
- NiTae- rohant egyből hozzám - istenem! jól vagy? - kezdett el tapogatni.
- Nyugodj meg minden rendben,csak kérlek, küldd ki innen - biccentettem a fejemmel a fiú felé.
- De.. hiszen.... - mutogatott jobbra balra a levegőbe, majd JiYong-ra nézett - mit csináltál? - vonta kérdőre volt legjobb fiú barátomat Eun Hee. Mivel fáradt voltam és nem akartam hallani ahogy Ji és Eun Hee beszélgetnek megpróbáltam aludni ami 2 perc múlva sikerült is.

6. fejezet (Eun Hee pov.)

Mindenki a válaszomra várt. Már épp nyitottam ki a szám, mikor felébredtem. Valaki csöngetett. Először azt hittem, hogy esetleg Jun az, de eszembe jutott, hogy ő biztos nem kopogna, csak berontana. Gyorsan felkeltem és már rohantam is ajtót nyitni. Legnagyobb döbbenetemre NiTae volt az.  Váltottunk pár szót, majd beinvitáltam a házba. Látszódott rajta, hogy fáradt, ezért a megbeszélni valónk nagyobb részét holnapra tartogattam. Viszont volt, amit nem halaszthattam holnapra. Kifaggattam barátnőm arról, hogy vele mi történt. Csodálkozva hallgattam minden egyes szavát. Mikor végzett, úgy döntöttem, hogy feküdjünk le, majd a többit megbeszéljük. NiTae készségesen beleegyezett. Megágyaztam neki, majd rögtön el is aludt, mikor lefeküdt. Én is visszabújtam az ágyamba. Már nem álmodtam semmit…
Reggel hangos csörömpölésre, majd egy káromkodásra ébredtem fel. Azt hittem, hogy valami baj van, ezért rögtön ki is ugrottam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Baj nem volt, azt leszámítva, hogy NiTae épp eltörte a drága üvegtányérjaim. Tegnap este még ettem és nem pakoltam el…
- Hát te? – kérdeztem tőle, mire ő ijedten kapta felém fejét.
- Izéé… - kezdett bele a magyarázkodásba – én nem akartam eltörni semmit! Tényleg bocsi érte, tudom, hogy ezek voltak a kedvenceid… - mondta lehajtott fejjel, miközben tarkóját vakarta.
- Semmi baj – mondtam. – Én hagytam így este, csak is az én hibám. De te mit csináltál? – kérdeztem kíváncsian.
- Reggelit akartam csinálni, de sötét volt, és elbotlottam… - felelte zavartan még mindig.
- Mondtam, hogy semmi baj, de ha már itt tartunk, miért nem főzünk együtt? – kérdeztem.
NiTae szemei felcsillantak. Bekapcsoltam a rádiót, majd mivel egy pörgős szám szólt, arra ugráltunk, táncoltunk, énekeltünk és tomboltunk, miközben reggelit csináltuk. Igazából többet szórakoztunk, mint főztünk. Végül olyan két órás szenvedés után kész lettünk és leültünk megenni a reggelinket. Nem szóltunk semmit, csak tömtünk magunkba az ételt, majd mikor már majdnem végeztünk, én törtem meg a csendet.
- Rég voltunk már nyaralni, nem gondolod? – kérdeztem.
NiTae csak kérdőn nézett rám, majd aprót biccentett, mire én folytattam.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk Jejure – suttogtam. Féltem, hogy esetleg Jun vagy esetleg Minho kihallgatnak minket. – Repülőjegyek már megvannak, és pont mára szólnak. A járat este indul – folytattam ugyanolyan hangnemben, mint előtte.
- Honnét? – kérdezte NiTae meglepetten.
- Még tegnap kaptam a munkahelyemen. Az egyik munkatársam adta, mivel neki nem kellett. Rögtön el is fogadtam, tudva, hogy nekünk jó lesz. Jejun még úgyse voltunk buliban – kacsintottam barátnőmre, akinek látszólag tetszett az ötlet.
- Jujj!!! – ujjongott, majd semmivel sem törődve a nyakamba ugrott.  –Te vagy a világ legjobb barátnője! – mondta még mindig erősen szorítva
- Köszi, de nem sokáig leszek az, ha továbbra is így szorítasz – mondtam, majd NiTae rögtön vissza is ült.
- Akkor ne is pazaroljuk itt az időt, menjünk venni egy-két új ruhát, meg mindent, ami kell a nyaralásra! – lendült bele NiTae. Bólintottam, majd elpakoltam az edényeket, gyorsan felöltöztem és már kész is voltam. NiTae is kész volt már, úgyhogy indultunk is.
Az idő csak telt, mi meg egyre több szatyorral a kézben jártuk a bevásárlóközpontokat.
Mindketten 10-10 szatyorral a kézben mentünk vissza hozzám. Otthon én gyorsan összepakoltam mindent, majd elmentünk NiTae-hez is, aki szintén összepakolt gyorsan. Fogtunk egy taxit, és már mentünk a reptér felé.
- És meddig maradunk? – kérdezte NiTae. Én csak megvontam a vállam.
- Ameddig akarunk – mondtam mosolyogva. – Bár szerintem egy hét elég lesz – mondtam, majd csendben utaztunk tovább.
A reptéren mindent elintéztünk, amit csak kellett.
Este szeretek utazni. Szeretem a kivilágított utcákat nézni. Kiharcoltam, hogy én ülhessek belül. NiTae először vonaglott átengedni nekem a helyet, de végül beleegyezett. Nem is nagyon beszélgettünk. Én bámultam kifelé az ablakon, NiTae szerintem aludt.
Mikor megérkeztünk felébresztettem NiTae-t.
- Itt vagyunk NiTae! Megérkeztünk Jejura! – kiáltoztam neki ujjongva. a Jejura szóra az ő szemei is rögtön kipattantak, így már ketten ujjongtunk. Teljesen bezsongva ugráltunk – szószerint ugrálva – szálltunk le, amiért persze páran meg is bámultak, de ez egy cseppet sem zavart minket. A bőröndjeinkért mentünk, majd mikor már az is megvolt fogtunk egy taxit ismételten. A sőförnek elmondtam a címet, ahol a szállodánk van.
Rövid időn belül meg is érkeztünk. Jeju még így este is gyönyörű volt, hát akkor milyen lehet fényes nappal?
A hotelben elfoglaltuk a szobánkat, majd rögtön ki is pakoltunk mindent.
- Buli? – kérdezte NiTae.
- Alap – feleltem, majd elkezdtünk készülődni. Csak az új cuccokat hoztuk el, így abból válogattunk. Nem is tellett sok időbe, mire teljesen elkészültünk.
Soha nem voltam még Jejun, így azt se tudom, hogy hol van diszkó, de különösebben nem zavartattam magam, de ahogy elnéztem NiTae-t, ő se nagyon járt még itt.
Kiléptünk a hotel ajtaján.
- Akkor merre? – kérdeztem, majd választ nem várva indultunk el valamerre.
Nagyon nagy szerencsénkre szembetalálkoztunk egy discoval. Kifizettük a jegyeket, majd be is mentünk. Itt rögtön a bárpultot rohamoztuk meg. Én nem ittam semmit, csak NiTae rendelt magának egy nem olyan erős alkoholos koktélt. Miután ezt megitta, ivott még egyet, majd bementünk a tömeg közepébe és táncolni kezdtünk. 
Nagyon jól éreztük magunkat, de csak éreztük, legalábbis NiTae.
A táncoló tömeget figyeltem. Igazából Junt vagy Minhot kerestem, elvégre nem lehetett tudni, hogy tudomást szereztek-e kis kiruccanásunkról, de valamiért biztos voltam benne, hogy igen.
Ahogy siklottam az ismeretlen arcok között, hirtelen egy, vagyis kettő ismerős arccal találtam szembe magam, akikre tényleg nem számítottam.
- Az ott nem… - próbáltam túl ordítani a zenét, miközben az egyénre mutattam, hogy NiTae is lássa, kiről van szó. NiTae eddig boldogan táncolt, de ahogy felismerte a személyt, a vér is megfagyott benne, ugyanis az nem más volt, mint Dara és Jiyong. Emlékszem régen milyen jóban is voltunk Jiyonggal, főleg NiTae. Én csak rajta keresztül ismertem meg. Akkor is egy buliban, vagyis sulis rendezvényen ismerkedtünk meg. Amilyen gyorsan összebarátkoztunk, olyan gyorsan el is hidegültünk egymástól. Teljesen elhanyagolt minket, amit NiTae vett nagyon a szívére. Vajon a sors akarta így, hogy újra egy buliban találkozzunk össze?
- Odamegyünk hozzájuk? – ordítottam NiTae-nak. Ő rögtön megrázta fejét, majd faképnél hagyott. Természetesen a pulthoz ment inni. Mindig ezt csinálja! Nem értem mitől lesz jobb, ha iszik, mikor meglátja őt…
NiTae után mentem. Le akartam állítani, de mire odaértem ő már nagyban ivott. Épp most kért egy újat, amit én kivettem a kezéből.
- NiTae! – szóltam rá élesen. A poharat elvettem és leraktam messzebb tőle, a hátam mögé olyan helyre, ahova nem nyílt rálátásom. – Semmi nem lesz jobb, ha leiszod magad miatta! – mondtam.
- Te ezt nem értheted! – kiabált velem, majd már a könnyei is potyogni kezdtek.  – Nem értheted, úgyhogy… úgyhogy ne is szólt bele! Egyébként sem vagy az anyám, hogy megmond mit csináljak és mit ne! – szipogott közben néha-néha NiTae. – És add vissza a poharat!
Én csak sóhajtottam.
- Tudom, hogy nem vagyok az anyád, és nem is akarom megmondani, hogy mit csinálj. Én csak segíteni szeretnék neked – mondtam, majd visszaadtam a poharat neki. NiTae persze rögtön ki is ürítette, de nem kért újat, szerencsére. – De tudod, mit? Ne is foglalkozzunk velük! Ha észrevesz, akkor vagy idejön vagy nem, de ne is érdekeljen! Nem ezért jöttünk! Mi szórakozni és kikapcsolódni jöttünk, nem siránkozni, olyan miatt, amin nem változtathatunk már… - akadt el a szavam, ugyanis NiTae leborult a székről. Ijedten mentem oda hozzá. Nem volt eszméleténél. Ötletem se volt, hogy mi lehet a baja. Egyből a kórházba akartam vinni, de egyedül nem bírtam volna el. Sikerült egy kanapéig vonszolnom. Odaletettem és reméltem, hogy nem lesz semmi baja, amíg itt hagyom kicsit. Az egyetlen ember, akit innét ismertem az Jiyong volt, így kénytelen voltam tőle segítséget kérni.
- Ha megtudja, biztos kinyír – gondolkodtam kicsit hangosan, miközben a szememmel Jiyong-ot kerestem. Szerencsémre még mindig ott volt, ahol először megláttam. Időt nem pazarolva oda is mentem hozzá. Egy kicsit se zavart, hogy éppen Daraval volt.
- Jiyong! – mondtam neki. Ő csak zavartan nézett rám.
- Ismerjük egymást? – kérdezte, mire én bólintottam.
- Eun Hee vagyok, a régi barátod. Emlékszel még rám? – kérdeztem.
- Jaj te vagy az Eun Hee! De rég találkoztunk! – mondta, majd meg akart ölelni, de én nem engedtem. Ennek ellenére Jiyong folytatta. – Bocsi, hogy ennyi év után nem kerestelek fel titeket… - itt félbeszakítottam. Nincs időm! Ki tudja, mi van NiTaevel.
- Nincs semmi baj! De a segítségedre van szükségem.
- Miben? – kérdezte kicsit meglepetten.
- NiTae…
- MI van vele? – vágott a szavamba idegesen a fiú. Én csak magam után invitáltam a kanapéhoz, ahol szerencsére még ott volt barátnőm.
- Elájult és el kéne vinni a kórházba, de én egyedül nem bírom el. – mondtam. Jiyong bólintott, majd felkapta NiTae-t és kimentünk. Fogtunk egy taxit majd a legközelebbi kórházba mentünk. Ott rögtön ki is vizsgáltak NiTae-t. Nekünk kint kellett várni, majd amikor megjelent az orvos, mindketten felálltunk és az állapota felől érdeklődtünk.
- Ivott valamit? – kérdezte az orvos.
Én elmondtam, amit tudtam.
- Valaki drogot kevert az italába, az ütötte ki. – mondta az orvos.
- Be lehet menni hozzá? – kérdezte Jiyong, mivel én teljesen lefagytam.
Az én hibám volt! Ha nem veszem el az italát és rakom félre, akkor nem történt volna meg! Meg is halhat! Minden az én hibám…. Ha meghal, én nem bocsátom meg magamnak!
- Igen. – mondta az orvos.
- Köszönjük. – mondta Jiyong, majd az orvos elment. Ő megfogta a karom és behúzott NiTae kórtermébe.
Mikor bent voltunk Jiyong leült egy székre, én meg odarohantam az ágyához.
A csendet én szakítottam meg. Már nem bírtam tovább, így elmondtam Jiyong, ami a szívem bántotta.
- Ha valami baja lesz, azt nem bocsátom meg magamnak… - marcangoltam magam. Közben már a könnyeim is folytak.
- Nem a te hibád! Egyébként se lesz semmi baja! Erős lány! – próbált meg megnyugtatni Jiyong, de nem sikerült.
Végül elaludtam…

5.fejezet (NiTae pov.)

Nem akartam haza menni így gondoltam egyet és elindultam a Han folyó-hoz.
Útközben megcsörrent a mobilom. Eun Hee volt. Nem akartam fel venni mert féltem, hogy nem Ő hanem Jun fog hívni.
Kikapcsoltam a mobilom és mentem tovább.
Út közben észre vettem két alakot. Sötét volt és még messze voltak tőlem. Nem bírtam kivenni, hogy kik azok.
Csak annyit, hogy egy nő és egy férfi.
Mikor elhaladtak mellettem meghallottam Eun Hee hangját.
Egy másik fiúval volt.
Kicsit megdöbbentem, de legalább megnyugodtam, hogy épségben van.
Utánuk akartam menni, de féltem, hogy észre vesznek.
Nem akartam, hogy Eun Hee kérdezősködjön.. most.. nem.
JiYong nagyon megbántott és lehet ő mentett meg Min Ho-tól, de akkor is.
Mivel kíváncsi vagyok - fene egyen meg néha - utánuk mentem, tisztességes távolságot megtartottam.


Eun Hee házánál megálltak.
A fiú elköszönt Eun Hee pedig bement a házba.
Nem tudtam, hogy most bekopogjak vagy ne.
1 órás gondolkozás után úgy döntöttem be kopogok.
Eun Hee 5 perc múlva ajtót is nyitott.

- NiTae - ugrott a nyakamba.
- Szia - köszöntem mosolyogva - ugye nem bántott?! - kérdeztem félve.
- Nem, csak akart - hajtotta le a fejét.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem dühösen.
- Ha Choi Jonghoon nem jön akkor bánt.
- C..Choi Jo..Jonghoon?! Az Ft. Island-os Jonghoon?! - kérdeztem ledöbbenve.
- Mért?! Ismersz más Choi Jonghoon-t?! - kérdezte felvont szemöldökkel.
- A.a - ráztam fejem.
- Na, gyere be bent megbeszéljük a dolgokat.
Kicsit fáradt voltam már, de bementem.
Leültünk a kanapéra és elkezdtünk beszélgetni.

5. fejezet (Eun Hee pov.)

Te… te… - csak ennyit tudtam kinyögni, mert megmentőm nem más volt mint Choi Jonghoon az F.T. Islandből. 
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen, mire persze én nem reagáltam rögtön. Még észhez kellett térnem, hogy ki is áll előttem.
- P-persze.  –nyögtem ki végül. Jonghoon végigmért, hogy tényleg jól vagyok-e, így a lábamon lévő seb sem kerülte el figyelmét.
- Dehogy vagy jól! – célzott a sebemre.
- Az semmiség. – legyintettem.
- Dehogy semmiség! Gyere, elviszlek a kórházba. Eléggé mélynek néz ki. – az utolsó mondatot inkább csak magának mondta.
- Nem, nem! Semmi szükség kórházba menni, tényleg. – mondtam. Ezzel próbáltam lezárni a témát, de nem sikerült.
- Jól van, de legalább gyere el velem a szüleimhez, itt laknak nem messze. – tudtam, hogy ezt nem utasíthatom vissza, így egy nagy sóhaj kíséretében beleegyeztem. Jonghoon aranyosan elmosolyodott, majd elindultunk.
- Nem szeretnélek sokáig zavarni, tényleg. Biztos sok dolgod van, erre se lenne semmi szükség. Nem szeretnék a terhedre lenni… - mondtam, mire Jonghoon sóhajtott fel.
- Mára végeztem, már nincs semmi dolgom.
- Akkor, hogy találtál meg? – kérdeztem.
- Vesztettem egy játékban, ezért nekem kellett eljönni vásárolni. Az a sikátor közelében van egy élelmiszer bolt, ahova járni szoktunk, így meghallottalak. – mondta, majd megállt egy családi ház előtt – Itt vagyunk. – mondta, majd bement a házba, mögötte mentem én. Jonghoon szülei meglepődtek, hogy fiúk jön, biztos nem gyakran jut ideje hazalátogatni. Aztán megmentőm anyukája meglátott engem, úgyhogy Jonghoon gyors felvázolta a nem túl hosszú történteket. Aztán már jöttem is én meg a sebem. Először is kimostuk a sebet, majd lefertőtlenítettük, végül be lett kötve. Mosolyogva megköszöntem, majd már mentünk is, mert Jonghoon már túl sokáig maradt távol, de látszólag őt ezt egy cseppet sem zavarta.
- Hazakísérlek, nehogy újból rád támadjon az a fickó. –mondta kicsit aggódva.
- Nem kell, tényleg! Nem lesz semmi bajom. Meg előbb meg akarom keresni a barátnőm.
- Akkor segítek én is. – mondja mosolyogva.
- Hát jó, ha annyira szeretnéd. – mondtam. Nem akartam megbántani vagy valami, ezért inkább hagytam, hadd jöjjön velem. Ötletem se volt, hogy hol lehet, ezért először is felhívtam, de nem vette fel a telefont, ezért elindultunk vissza a mozi felé, majd elmentünk a közeli parkba, majd megláttam a discot, így biztos voltam benne, hogy ott van, így inkább nem is akartam zavarni.
- Nem megyünk be? –kérdezi Jonghoon, mire én csak megráztam a fejem.
- Szerintem itt van, de nem vagyok benne biztos. Bárhol is van nem szeretném zavarni, meg nem is olyan fontos… - mondtam, majd a végére kicsit elszomorodtam. Igazából nem mutattam ki, de féltem, hogy esetleg Jun rám támad újra, főleg, hogy tudja, hol lakom – Elkísérlek a boltba! – mondtam, majd el is indultunk visszafelé. Jonghoon persze egyből beleegyezett. Nagyon sokat beszélgettünk és nevettünk. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz vele sétálgatni. Miután jól bevásároltunk, Jonghoon azért is elhatározta, hogy hazakísér, nekem pedig bele kellett törődnöm. Nagy kerülővel mentünk haza. A folyó partján sétálgattunk és beszélgettünk.
- Egyszer majd meg kell ismerned a többieket is. – mondta nevetve.
- Hát, ha meghívsz egyszer magatokhoz! – mondtam én is nevetve. Jonghoon megállt, mire én is, majd szembefordult velem.
- Akkor, ha lenne kedved egyszer eljönni hozzánk, mi örömmel fogadnánk téged is és a barátnőd is. A többiek is biztos örülnének nektek. – mondta, majd én csak bólintottam.
- Majd ha lesz szabadidőtök egyik nap és elmondod, hogy hol van a dormotok, akkor mi, legalábbis én szívesen meglátogatlak titeket.  – felelem én is mosolyogva – Egyébként ki fog főzni?
- Én.  –röhögött ismét Jonghoon – Hiába én veszítettem.
- És tudsz főzni? – kérdezem mosolyogva, mire Jonghoon újra felnevetett, ebből rögtön tudtam, hogy nem, ezért elkezdtem magyarázni, hogy mit hogyan tud csinálni. A végén már annyira belendültem a magyarázásba, hogy Jonghoon elkezdte a telefonjába beírni, ezért én lassabban mondtam, hogy mindent fel tudjon jegyezni. Mikor befejeztem, Jonghoon megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Ha ilyen jól tudsz főzni, nehogy a többiek, főleg Hongki előtt is bevesd tudásod majd, mert akkor tuti, hogy nálunk ragadsz örökre. – mesélte mosolyogva.
- Miért?
- Mert sokat esznek. – röhögött fel ismét Jonghoon, majd elkérte a telefonom, beírta a számát a telefonomba és megcsörgette magát, így elmentette az én számom – Ha bármi van, hívj csak fel nyugodtan, nem számít, hogy mikor, én biztos, hogy odamegyek. – mondta, majd visszaadta telefonom.
- Köszönöm. – mondtam, majd mentünk tovább. Már nem nagyon beszélgettünk, csak csendben sétáltunk egymás mellett, mindaddig, amíg meg nem érkeztünk.
- Itt vagyunk. –álltam meg a bejárati ajtó előtt.
- Most legszívesebben itt maradnék veled az éjszakára, nehogy valami bajod essen, de akkor a fiúk kaja nélkül maradnak, így ezt nem tehetem meg. Vigyázz magadra és hívj nyugodtan, ha van valami. – mondta, majd megölelt búcsúképp, amit én viszonoztam.
- Tényleg köszi, hogy elkísértél. Remélem minél előbb találkozunk még.  – mondtam én is mosolyogva. Még mielőtt bementem volna, elköszöntünk egymástól és jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd tényleg elváltunk egymástól. Otthon egyből csak a hasamra tudtam gondolni, mert rég ettem már. Mikor ezzel is végeztem, megfürödtem és már készültem aludni, amikor kaptam még egy jó éjt sms-t Jonghoontól, amire persze én is válaszoltam, majd lefeküdtem aludni. Gyorsan el is aludtam. Álmodtam is. A házasságom volt. A férjem pedig Jonghoon volt, a pap pedig Jun.

4.fejezet (NiTae pov.)

- lám, lám... NiTae - jött oda hozzám az a lány akit a világon a legjobban rühellek.
- Hello - mondtam unottan.
Hogy mért is utálom?! Erre egyszerű a válasz!
Azért mert mikor kicsik voltunk volt egy legjobb barátom Kwon Jiyong...
Elvette tőlem és azóta nagyon utálom.. bár.. szerintem ő is utál engem..
Pedig neki nincs miért.. nekem pedig van!
El vette a legjobb barátomat és azóta alig hallottam róla valamit..
Csak mikor a Tv-en vagy a Neten találtam egy kis cikket akkor örültem a fejemnek mint egy kis majom.
Ahogy elnézem ő még mindig tartja a kapcsolatot vele.
Engem Ji már fel sem hív se semmi.. pedig ugyan az a számom.
- Jhaj, NiTae ne legyél már ilyen. Most nem is csináltam semmit. Legalább ezt az estét bírd ki boldogan - kuncogott az ellenségem.
- HaHaHa, hagyj lógva kösz.. ha lehet akkor kerülj el - mosolyogtam.
Ekkor akart válaszolni, de megcsörrent a mobilja.
- Egy perc. Ji hív - ezzel a mondatával betelt a pohár.
Még csak 5 perce vagyunk itt de már borzalmasan érzem magam.
Az italba "folytottam" dühömet.
Min Ho kapott is az alkalmon.

Mikor már kellőképpen volt bennem ital oda jött hozzám.
- hmm - hümmögött a fülembe - gyere, menjünk el hozzám - simított végig combomon.
- hagyjál már békén - löktem el magamtól.
Eddig mindenkinek háttal álltunk, de ahogy ellöktem Min Ho-t megfordultam és JiYong-al találtam szembe magam.
- J...J..JiYong? - esett le az állam.
- Dara, ki ez a csaj? - fordult felé zavartan Dara felé zavartan.
- hmm- nézett a szemembe - nem tudom. kérdezd meg tőle - mondta Dara gúnyosan.
Ott és abban a percben nagyon rosszul éreztem magam.
~ Ji nem ismert fel. Nem ez nem lehet! A legjobb barátok voltunk! ~ mondtam magamban.
Egy világ omlott össze bennem, mikor újra és újra vissza játszódott "Ki ez a csaj?!".

Gondolat menetemből Ő ugrasztott ki.
- Szia - mosolygott - JiYong vagyok - nyújtotta kezét.
- Hello - nem fogadtam el a kéz fogasát - NiTae - mondtam gúnyosan.
- N..NiTae?! - kérdezett vissza zavartan mosolyogva.
- Ja - mondtam unottan.
- Milyen furcsa - vakarta tarkóját - kis koromban a legjobb barátomat is így hívták - mondta még mindig zavartan.
- TE TUSKÓ! - üvöltöttem dühösen, majd amilyen gyorsan csak tudtam el akartam hagyni az épületet, de Min Ho vissza rántott.
- Hová ... hová? - kérdezte kaján mosollyal az arcán.
- Min Ho, kérlek, hagyj!
- Úgy tudom még mindig azt kell tedd amit én szóval,ne ellenkezz - húzott vissza a többiekhez.
~ Ezt nem hiszem el ~ gondoltam magamban.

Ji megint oda jött hozzám.
- Ez mi volt az előbb?
- Gondolkozz már!! Én vagyok az!!!! - mondtad dühösen.
Ji szemei ki kerekedtek és egyből szomorúságot tükröztek.
- NiTae, sajnálom, hogy nem hívtalak se semmi, de...
- Nem érdekelsz! - szóltam közbe - nem akarok rólad hallani! elegem van! - mondtam szomorúan majd - nem volt más választásom ezért - oda mentem Min Ho-hoz.
- Na, cica, csak ide jöttél - búgta fülembe.
- Hagyj - mondtam undorodva.
- ésszel ..!
- Nem, elegem van belőled is!
Ekkor Min Ho keze lendült, hogy megüssön.
Szemeimet összeszorítottam, hogy legalább ne lássam arcát amikor megüt.

Vártam a csattanást, de semmi.
Félve kinyitottam szemem, de akkor azt láttam, hogy Min Ho a földön fekszik JiYong pedig a bár pultnál ül.
Nem értettem mi történt de végül is megszabadultam tőle.

Illedelmesen meghajoltam, majd elhagytam a helyet.

4. fejezet (Eun Hee pov)

Beléptünk a kissé sötét helyiségbe. Hallottam, ahogy kattan a zár.
-NiTae és Minho nem jön?
- Nem.
- Miért nem? – erre ő felnevetett.
- Minho más szórakozást talált ki számukra.
- Miért zártad be az ajtót?
- Hogy ne zavarjon meg senki.
- Hova raktad a kulcsot?
- Semmi közöd hozzá. – felelte egyre ingerültebben Matsumoto Jun.
- Miért nincs itt senki? – kérdeztem, mire ő a falhoz nyomott.
 - Mond drága Eun Hee, te mindig ennyit kérdezel?
- Mond drága Jun, miért csinálod ezt? – vágtam rá rögtön.
- Még mindig van kedved kérdezősködni?
- Miért csinálod ezt, ha? Egyébként is, én nem ígértem meg semmit, szóval nem kötelességem azt csinálni amit te mondasz. Azt se értem minek jöttem ide. – motyogtam a végét magamnak.
- Te nem ígérted meg, de a barátnőd igen. És jobban járnál, ha minél előbb te is megígérnéd, különben rosszabbul fog járni, mint te.
- Ki? NiTae-hez egy ujjal sem érhetsz! Hallod! Meg Min – nem tudtam befejezni, mert drága barátom megakadályozott benne. Jó erősen megnyomta a sebem, ami ennek hatására felszakadt és ismét folyni kezdett belőle a vér. Összeszorítottam a fogaim, hogy ne sikítsak fel fájdalmamban – Minho nem engedné. – fejeztem be végül a mondatom nagy nehezen.
- Engem nem érdekel ő. – úgy mondta, mintha a világon a legtermészetesebb dolog lenne az, hogy a barátaimmal nem törődök.
- De hisz ő a barátod, nem?
- Mondhatni. - mondta, majd elkezdett húzni a székek felé. Kirántottam a karom a kezei közül.
- Hagyj békén!
- Mi lesz, ha nem?
- Feljelentelek zaklatásért!
- Ó, de hisz nem is csináltam semmi rosszat.
- Hova tetted a kulcsot?
- Nem mondom meg. Keresd meg, ha kell. – mondta, majd megint a falhoz nyomott – Egyébként meg kell, hogy büntesselek, mert nem viselkedsz jól. – mondta, majd megnyalta a száját.
- Miért csinálod ezt, ha? Miért? – kezdtem teljesen kiakadni.
- Vissza szeretnélek kapni. – súgta a fülembe.
- Mi?
- Jól hallottad!
- Ha valóban ezt szeretnéd, akkor miért nem normálisan teszed? Miért folyamodsz ilyen eszközökhöz? – kérdeztem, majd a könnyeim is folyni kezdtek – De tudod, ehhez már késő. Ha akkor bocsánatot kértél volna, akkor most minden jó lenne. Megbocsátottam volna és újra kezdhettük volna mindent, de nem. Te ott maradtál azzal a lánnyal és azóta se kerestél, erre hirtelen feltűnsz és előállsz azzal, hogy visszaszeretnél kapni? Nevetséges. Tudod, akkor annyira összetörted a szívem, hogy most már nem érdekelsz. Bármit csinálsz, akkor is utálni foglak. Teljes szívemből. Nem számít mit csinálsz. – mondtam, majd letöröltem könnyeim és akcióba lendültem – De talán még van egy módja, hogy megbocsássak és előröl kezdhessük.  – suttogtam szenvedélyesen a fülébe, miközben kezemmel végig tapogattam mindenhol. Végül kezem megállt a nadrágja hátsó zsebénél, ahova be is nyúltam – Elárulom neked. Az egyetlen mód, ha békén hagysz, és soha többet nem keresel fel! – mondtam, kikaptam a kulcsot a zsebéből, ellöktem magamtól és elfutottam. Gyors kizártam az ajtót és szaladtam amerre láttam. Jun persze utánam. Beszaladtam a legtömegesebb helyre. Nem tudtam, hogy hova is menjek, mindenhol rám talál. Először le kell ráznom, utána megkeresem NiTaet. Szaladtam és szaladtam, majd valaki elkapta karom és behúzott egy sötét sikátorba.
- Azt hitted, hogy elmenekülhetsz előlem? – Jun volt természetesen. Nem tudtam, mit csináljak, mert elkapta a karom és nagyon szorította.
- Engedj el! Hallod? Hé, mit csinálsz! Hagyj békén! Valaki! Valaki segítsen! – kiáltoztam össze-vissza, de senki nem hallotta meg. Már kezdtem feladni a reményt, amikor ismeretlen hangot hallottam meg.
- Nem hallottad? A hölgy azt mondta, hogy engedd el.  –felelte nyugodtan. Jun nem engedett el, csak dühösen rákiáltott.
- Ne avatkozz be mások dolgába! – mondta, majd el kezdett elvonszolni.
- Segíts! – tátogtam az idegennek, aki vette az adást és egy jól irányzott jobb egyenessel földre is terítette zaklatóm.
- Jól vagy? – kérdezte tőlem kedvesen, mire én csak bólintottam.
- Köszönöm.  –mondtam, majd megláttam megmentőm arcát. A Felismerés villámként csapott meg – Te… te… - csak ennyit tudtam kinyögni, mert megmentőm nem más volt mint…

3.fejezet (NiTae pov.)

Nem valami jól aludtam, de hiszen ez érthető volt.
Amikor kimentem a nappaliba, hogy megnézzem Eun Hee-vel minden rendben van nem találtam sehol.
A kanapé össze volt tolva és az ágynemű amiben aludt össze volt hajtogatva és a kanapé egyik végébe volt szépen lerakva.
Bementem a konyhába ahol egy cetlit találtam.
Ez állt rajta: 

" NiTae, sajnálom, hogy szó nélkül távoztam. Csináltam reggelit.
Jó étvágyat.
Puszi: Eun Hee"

Még ezek után sem értettem, hogy miért ment el.
Az asztalon tényleg ott volt  a reggeli amit barátnőm csinált.
Leültem és elkezdtem enni, de amint bekaptam az első falatot megcsörrent a mobilom.
- Ezt nem hiszem el - idegeskedtem, majd megnéztem a kijelzőt.
Ismeretlen szám. Kis habozás után felvettem.
- I.. Igen? - szóltam bele félve.
- NiTae, kedvesem - szólított meg Ő. Ebből a megszólításból egyből levettem, hogy kihívott. Lee MinHo volt. Az egyik barom a tegnap esti incidensből - Este 8-kor! A mozi előtt! Jó dögös legyél és a kis barátnőd is! Ne késsetek! - mire válaszoltam volna már letette a telefont.
Idegesen mentem vissza a konyhába és ettem meg a reggelim.

Miután végeztem a reggelivel úgy döntöttem elmegyek zuhanyozni.
Mire végeztem 11:15-öt mutatott az óra.
Eun Hee-nek délbe van szünete.
Gyorsan elkészültem majd elmentem a kávézóba.

Egy eldugott kis részhez mentünk ahol mindent megbeszéltünk.
Megbeszéltünk 1 órára egy találkát, hogy elmegyünk kicsit vásárolgatni.
Minden tökéletesen ment. Egy csomó ruhát megvettünk.
Miután meguntuk már a mászkálást elköszöntünk egymástól, de mielőtt elváltunk volna egymástól Eun Hee még megmondta, hogy pontosan 7-kor találkozunk nálam.

Otthon úgy döntöttem nem fogom kicsípni magam. Azért SE!
Egy farmar rövidnadrágot vettem fel egy fehér fekete mintás felsővel kombinálva + egy tornacsukával.
Egy egyszerű sminket csináltam magamnak. Hajamat pedig lófarokba kötöttem.

Előbb értünk oda mint a fiúk ezért megszólaltam.
- Még nincsenek itt - mondtam unottan. 

Amint kimondtam meg is bántam.
Még egy- két szót váltottunk majd Eun Hee és MinHo haverja elmentek be a moziba.

- Mondtam, hogy dögösen öltözz ki! - mondta dühösen.
- Sajnálom, de most nem vagyok olyan formába, hogy kiöltözzek. Szerintem így is elég dögös vagyok - mosolyogtam, majd lenéztem cipőmre.
- Igaz, igaz - simított végig combomon.
- El a kezekkel! - léptem hátra.
- Hé!Héé! Ha nem akarod, hogy bajod essen akkor azt csinálod amit mondok! - fogta meg a karomat majd elkezdett húzni.
- Héé! MinHo! Állj meg! Hová megyünk? - kérdeztem döbbenten.

Egy parkba mentünk ahol nem volt senki.
Leültünk egy padra.
Én csak néztem az eget...
- Olyan sok csillag van ma az egén - néztem őket továbbra is.
- Igen, eléggé sok - miközben ezt mondta keze elkezdett combomon siklani.
Felpattantam a padról.
- Menjünk bulizni! - jelentettem ki.
- Héé! Én parancsolok - állt fel ő is.
- Ha nem megyünk bulizni hívom a rendőrséget - zsaroltam meg.
- Jól van. menjünk -adta be a derekát.
Egy közeli helyre mentünk ahol nagyon jó volt a hangulat, de a társaság már kevésbé.