Amikor
felébredtem, már én is egy ágyon feküdtem és JiYong fogta NiTae kezét, bár
ebben nem vagyok biztos. Arra ébredtem, hogy NiTae sír. Rögtön odamentem hozzá,
de ő csak annyit mondott, hogy küldjem ki a fiút. Egyből leesett. Mit
csinálhatott ez a marha? Istenem… NiTae szerencsére elaludt, mivel nem akartam
zavarni, kihívtam magammal Jiyong-ot is.
- Na mesélj mit csináltál? – kérdeztem kicsit unott hangon, karba tett kézzel
vártam a fiú válaszát.
- Hát… én… megcsókoltam – felelte zavartan Jiyong. A szemeim úgy kikerekedtek,
mint még soha. Hogy lehet ekkora idióta valaki? Azt hiszi, azzal mindent
megold, ha ezt teszi? Beletúrtam a hajamba, majd végül belekezdtem a nagy
mesélésbe.
- Figyelj, ha azt hiszed, hogy egy könnyen meg fog bocsátani neked, akkor rosszul
hiszed. Nem tudom elképzelni, hogy mennyi minden történt velünk miattad, mert
te nem voltál hajlandó akár egy sms-t írni, hogy… - inkább nem fejeztem be
mondatom, mert még a végén valami csúnyát mondtam volna. – Amikor ott hagytál
minket csak úgy szó nélkül, akkor teljesen rosszra fordultak a dolgok. Mi bíztunk
benned, hogy felhívsz, vagy üzensz vagy valami, de te nem tetted. Még vagy két
hónapig vártunk, hogy életjelet adj magadról, holott valahol tudtuk, hogy nem
fog ez megtörténni, mi mégis hittünk benned, a barátságunkban, de rosszul
tettük. Miután meguntuk a várakozást tovább léptünk. Tudod, hogy mindig is
hajlamosak voltunk rossz társaságba keveredni. Elmentünk egy buliba, ahol
megtetszett nekem egy fiú. NiTae figyelmeztetett, hogy nem lesz jó vége, de
ismersz, persze, hogy a saját fejem után mentem. Belekeveredünk egy rossz
társaságba. Eleinte minden jól ment vele, már kezdtem azt hinni, hogy
felesleges volt rosszat feltételezni, de aztán az egyik este megmutatta, hogy
milyen is igazából. Én rángattam bele NiTae-t, és végül ő is elkezdett randizni
az egyikkel. Szokásosan buliztunk velük, amikor megjelent a barátom részegen,
de nem is kicsit volt ittas. Nem tudom, hogy NiTae-vel mi történt, mert engem
elhívott valahova. Vakon követtem, mint egy kis kutya. Aztán le akart feküdni
velem, de én nem engedtem. Itt kezdődött a baj. Mivel „engedetlen” voltam, az
övével megvert. Addig ütötte vele hátam, amíg abból a vér rendesen el nem
kezdett folyni. Ezután újrapróbálkozott. Még mindig nem adtam meg magam, aztán
egy üres sörös üveggel fejbe vert. Ezután már azt csinált velem, amit akart.
Megerőszakolt. Teljesen magamon kívül voltam, végül elájultam. A kórházban
ébredtem fel, hogy kerültem oda, azt nem tudom máig sem. Mindenesetre ennek a
nyoma örökre meg maradt – itt felemeltem a frufrum, ami alatt egy sebhely volt
varrás nyomokkal. – Meg kellett műteni, mert egy szilánk bekerült. A hátamon a
seb begyógyult, bár nem igazán érdekeltek ezek a dolgok. Anyáék mérgesek voltak
rám és több hétig teljesen magam alatt voltam. Aztán megjelent NiTae, akivel
fogalmam sincs, hogy mi történt miattam, de ő visszahúzott az életbe. Nagy
nehezen éltem tovább az életem. Este volt, szokásosan buliba mentünk. Én nem
akartam, de NiTae kedvéért elmentem. A buli során elkeveredtünk egymástól és
megtalált a „barátom”. Persze ugyanazt akarta, mint múltkor. A különbség az
volt, hogy most hagytam magam és rezzenéstelen arccal kibírtam. Megfogadta,
hogy még fájni fog. Örült volt, kétségtelen és dühítette, hogy most nem okozott
ezzel nekem fájdalmat. Nem akartam a kórházban kikötni megint és szüleimnek
gondot okozni, ezért összeszedtem magam és hazamentem. Megint magam alatt
voltam és ki sem mozdultam otthonról. Így volt ez egyik este is. Az ágyamon
ültem és néztem ki a fejemből, amikor megcsörrent a telefonom. A rendőrség
hívott, hogy a szüleim egy balesetben életüket vesztették. Rögtön a helyszínre
mentem, ahol megláttam a baleset okozóját. Ő volt az, azaz őrült. Teljesen
összetörtem, de NiTae segített talpra állni. Azóta már tudom mit kell tennem.
Nem egy ilyen fiúval akadtunk már össze, de azóta tudom, hogy mit kell tennem –
fejeztem be a mesélést. Jiyong tátott szájjal figyelt.
- Én úgy sajná… - nem tudta végig
mondani, mert félbeszakítottam.
- Nem. Nem kell. Nem azért mondtam el, hogy sajnáltassam magunkat, hanem azért
hogy tudd, nem fog NiTae egy könnyen megbocsátani. Még a legjobb barátnőjének
sem mondta el, hogy mi történt vele akkor, biztos szörnyű volt. Ezeken már nem
lehet változtatni akkor sem, ha megbánod azt amit tettél. Jóvá tenni még talán
nem késő, de nehéz lesz. Most pedig menj és próbáld meg kedvesebben
megközelíteni NiTae-t, nem rögtön letámadni egy csókkal – mondtam. Jiyong
szerencsére elment, már csak az kéne, hogy itt maradjon még. – Ja és köszi, hogy
segítettél idehozni! – kiáltottam utána. Ő csak intett. Bementem a barátnőm
szobájába. Még mindig aludt, szerencsére. Leültem egy székre és vártam.
Már a doktor is bent járt, mire NiTae felébredt. Rögtön odaugrottam hozzá.
- Jól vagy? – kérdeztem, de ő mit sem törödve a kérdésemmel, rátért a lényegre.
- Te hoztad ide? – kérdezte, én aprót bólintottam.
- Egyedül nem tudtalak volna elhozni idáig, de most ne is törődj vele. A doktor
azt mondta, még ma bent kell maradnod, aztán hazamehetünk – feleltem mosolyogva.
Most ő bólintott, majd már aludt is tovább.
Én kimentem egy közeli boltba venni kaját, mert már éhes voltam. Mikor
visszaértem a kórtermébe, még mindig aludt.
Falatozásom a telefonom csörgése szakította félbe. Jonghoon hívott. Felvettem.
- Haló? – szóltam bele.
- Szia Eun Hee! – köszönt vidáman Jonghoon.
- Hát te?
- Meg szeretném köszönni, hogy segítettél a főzésben. Nagyon ízlett nekik.
- Szívesen, bár én nem csináltam semmit, csak elmondtam a receptet, a többi a
te érdemed – feleltem mosolyogva.
- Most van egy kis szabadidőnk és nem tudnánk találkozni valamikor esetleg?
- Nem hiszem. Jejun vagyok a barátnőmmel – feleltem szomorúan.
- És meddig maradtok?
- Nem tudom, még a héten biztos – feleltem, bár nem tudtam, hogy mire akar
kilyukadni Jonghoon.
- Holnap megyünk mi is Jeju-ra. Egy magazin fotózása lesz ott. Mi is maradunk
egy hétre. – felelte boldogan.
- Az jó! – lelkesedtem én is – Akkor majd honlap találkozunk!
- Igen, de most le kell tennem. Majd akkor holnap. Szia!
- Igen. Szia! – köszöntem el én is.
Jobb kedvem lett, legalább nem leszünk egyedül és végre NiTae is találkozhat
vele. Már várom!
Telt azt idő és én is elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy valaki kopog az ajtón.
- Be szabad jönni? – kérdezte egy hang. Én még nem voltam teljesen ébren, ezért
nem is figyeltem ki az.
- Persze – feleltem két ásítás között. Belépett a látogató egy virágcsokorral a
kezében, amivel eltakarta az arcát. Aztán amikor elvette, megláttam, hogy ki
az. Minho volt!
- Mit akarsz itt? – förmedtem rá rögtön.
- Csak meg akartam látogatni NiTae-t – felelte úgy, mintha az minden napi
lenne, hogy eljövünk Jejura úgy, hogy senki nem tud róla, aztán NiTae kórházba
kerül és elviszem egybe és még így is megtalált!
- Aha persze, de szerintem ő nem szorul a te látogatásodra, úgyhogy tűnj innen!
Mégis hogy tudtad meg, hogy itt vagyunk, ha? – ordítottam Minhoval. NiTae erre
már felébredt.
- Eun Hee, ki az? – kérdezte.
- Ez…Minho – nyögtem ki nehezen. Minho erre csak elvigyorodott, NiTae pedig
teljesen lefagyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése