7.fejezet (NiTae pov.)

Egy kis vélemény erről a részről : Bocsi, hogy ilyen .. khm.. "érzelgős" lett, de tegnap eléggé szomorú voltam ami máig nem múlt el. Másképp nem bírtam kiadni magamból. Ez a rész egy kicsit olyan mint a True Story, csak más nevekkel. :SS nem teljesen, de 98%-ban biztos az! :'/
Remélem így is fog tetszeni ez a rész.:)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Borzalmas álmom volt.
JiYong volt benne ahogy éppen megakar halni, mert én elutasítottam.
Aztán mikor könyörögtem neki, hogy ne tegye csak annyit válaszolt "viszlát", majd leugrott a hídról.
Nagyon rossz volt látni.
Hirtelen felriadtam, de senkit nem láttam a szobába.
Úgy döntöttem akkor inkább még pihenek.
Sokkal jobb lesz, ha elfelejtem ezt az álmot.


Mikor másodszor felkeltem a doki is bent volt plusz Eun Hee.
Barátnőm egyből oda szaladt és megkérdezte, hogy jól vagyok-e.
Nem érdekelt a kérdése. Egyből a lényegre tértem.
Megkérdeztem miért hozta ide JiYong-ot.
Fájt, nagyon fájt, még mindig ahogy Ji viselkedett velünk.
Idővel Talán megbékélek vele, de ahhoz nagyon tepernie kell, hogy majdnem 9 évet pótolni tudjon.!
Megbeszéltük a dolgokat, majd megint elaludtam.
Nem tudom mi van velem, de folyton elnyomott az álmosság.
De nem bántam. Nem volt kedvem most semmihez.
Inkább meghalnék most .. minthogy itt feküdjek!


Harmadszor már arra keltem, hogy barátnőm üvöltözik valakivel.
Nagy nehezen kinyögtem amit szerettem volna.
- Eun He... ki az? - kérdeztem rekedtes hangon.
- Ez.... Minho - nyögte ki nehezen.
Kipattantak szemeim. Minho mosolyával találtam szembe magam.
Lefagytam. Nem tudtam mit mondani. Hogy talált meg? Mért van itt? Honnan tudja, hogy itt vagyok?
Követ engem?
Hiába tettem fel a kérdéseket magamba.. nem tudtam rájuk válaszolni.
- Szia szépségem - köszönt mosolyogva.
- M.. M.. Mit keresel itt?! - kérdeztem dadogva.
- Múltkor úgy ott hagytál - biggyesztette le ajkait - ráadásul megtudtam, hogy kórházba vagy. Így hoztam virágot - nyújtotta át a csokrot.
- Vidd innen a virágodat! - dobtam le a földre - menj innen - mondta dühösen.
Barátnőm nagy szemekkel nézett, hogy ennyi energiám van.
~ Huh, még is csak jót tett ez a kis..(SOK) alvás ~ futott át az agyamon.
- Minho, jobb lesz, ha most mész - kezdte el kifele tolni a fiút Eun Hee.
- Nem megyek! - rántotta ki magát barátnőm karaji közül.
Elindult felém. Fülem, farkam behúztam, bebújtam a takaró alá.
Nagyon megijedtem. Ekkor hallottam meg a hangját.
Az Ő hangját!!
- NiTae - nyitott be az ajtón - öh.. hello - köszönt Minho-nak flegmán.
Én csak kikukucskáltam a takaró alól mint egy 3 éves és úgy néztem, hogy most mi fog történni.
- Mért van a takaró alatt? - kérdezte Eun Hee-től Ő.
- Miattam - mondta tök nyugodtan Minho.
- MIT CSINÁLTÁL VELE?! - kérdezte egyből idegesen.
- Neked ahhoz semmi közöd - mondta gúnyos mosollyal.
- NiTae, bántott? - kérdezte a "megmentőm".
- Most nem, de régebben igen - mondtam alig hallhatóan.
JiYong barátnőmhöz fordult és sutyorogni kezdtek.
Nagyjából értettem : - Ő az egyik? - kérdezte Ji.
- Igen - bólintott a barátnőm.

- Te szemét! Mit tettél vele, hogy ilyen lett! régen nem ilyen volt! mindent tudok, te mocsok! - mondta ki kelve magából Ji.
- JIYONG! - szóltam rá könnyes szemekkel.
Itt abbahagyta az ordibálást.
- Minho, kérlek, menj el! -mondta barátnőm.
Az említett fiú inkább elment, mert tudta, hogyha itt marad akkor ma még a sitten végzi.
JiYong oda jött hozzám, majd megölelt.
- NiTae, kérlek, ne haragudj - ölelt szorosan.
Én csak sírtam, és sírtam, majd mikor észbe kaptam eltoltam magamtól.
Értetlenül nézett rám, de én csak megtöröltem a szemeimet és megszólaltam. :
- Kérlek, most menj el! Köszönök mindent, de most.. kérlek - mutattam az ajtó felé úgy, hogy rá se néztem.
- MI?! - barátnőm hangját hallottuk meg az egyik kis székről -  NiTae, ne küldd el! - mondta határozottan.
- Az lesz a legjobb, ha elmegyek Jeju-ról és Ázsiából. Ki külföldre - mondtam határozottan.