Te… te… -
csak ennyit tudtam kinyögni, mert megmentőm nem más volt mint Choi
Jonghoon az F.T. Islandből.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen, mire persze én nem reagáltam rögtön. Még
észhez kellett térnem, hogy ki is áll előttem.
- P-persze. –nyögtem ki végül. Jonghoon
végigmért, hogy tényleg jól vagyok-e, így a lábamon lévő seb sem kerülte el
figyelmét.
- Dehogy vagy jól! – célzott a sebemre.
- Az semmiség. – legyintettem.
- Dehogy semmiség! Gyere, elviszlek a kórházba. Eléggé mélynek néz ki. – az utolsó
mondatot inkább csak magának mondta.
- Nem, nem! Semmi szükség kórházba menni, tényleg. – mondtam. Ezzel próbáltam
lezárni a témát, de nem sikerült.
- Jól van, de legalább gyere el velem a szüleimhez, itt laknak nem messze. –
tudtam, hogy ezt nem utasíthatom vissza, így egy nagy sóhaj kíséretében
beleegyeztem. Jonghoon aranyosan elmosolyodott, majd elindultunk.
- Nem szeretnélek sokáig zavarni, tényleg. Biztos sok dolgod van, erre se lenne
semmi szükség. Nem szeretnék a terhedre lenni… - mondtam, mire Jonghoon sóhajtott
fel.
- Mára végeztem, már nincs semmi dolgom.
- Akkor, hogy találtál meg? – kérdeztem.
- Vesztettem egy játékban, ezért nekem kellett eljönni vásárolni. Az a sikátor
közelében van egy élelmiszer bolt, ahova járni szoktunk, így meghallottalak. –
mondta, majd megállt egy családi ház előtt – Itt vagyunk. – mondta, majd bement
a házba, mögötte mentem én. Jonghoon szülei meglepődtek, hogy fiúk jön, biztos
nem gyakran jut ideje hazalátogatni. Aztán megmentőm anyukája meglátott engem, úgyhogy
Jonghoon gyors felvázolta a nem túl hosszú történteket. Aztán már jöttem is én
meg a sebem. Először is kimostuk a sebet, majd lefertőtlenítettük, végül be lett
kötve. Mosolyogva megköszöntem, majd már mentünk is, mert Jonghoon már túl sokáig
maradt távol, de látszólag őt ezt egy cseppet sem zavarta.
- Hazakísérlek, nehogy újból rád támadjon az a fickó. –mondta kicsit aggódva.
- Nem kell, tényleg! Nem lesz semmi bajom. Meg előbb meg akarom keresni a barátnőm.
- Akkor segítek én is. – mondja mosolyogva.
- Hát jó, ha annyira szeretnéd. – mondtam. Nem akartam megbántani vagy valami,
ezért inkább hagytam, hadd jöjjön velem. Ötletem se volt, hogy hol lehet, ezért
először is felhívtam, de nem vette fel a telefont, ezért elindultunk vissza a
mozi felé, majd elmentünk a közeli parkba, majd megláttam a discot, így biztos
voltam benne, hogy ott van, így inkább nem is akartam zavarni.
- Nem megyünk be? –kérdezi Jonghoon, mire én csak megráztam a fejem.
- Szerintem itt van, de nem vagyok benne biztos. Bárhol is van nem szeretném
zavarni, meg nem is olyan fontos… - mondtam, majd a végére kicsit
elszomorodtam. Igazából nem mutattam ki, de féltem, hogy esetleg Jun rám támad
újra, főleg, hogy tudja, hol lakom – Elkísérlek a boltba! – mondtam, majd el is
indultunk visszafelé. Jonghoon persze egyből beleegyezett. Nagyon sokat
beszélgettünk és nevettünk. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz vele
sétálgatni. Miután jól bevásároltunk, Jonghoon azért is elhatározta, hogy
hazakísér, nekem pedig bele kellett törődnöm. Nagy kerülővel mentünk haza. A
folyó partján sétálgattunk és beszélgettünk.
- Egyszer majd meg kell ismerned a többieket is. – mondta nevetve.
- Hát, ha meghívsz egyszer magatokhoz! – mondtam én is nevetve. Jonghoon megállt,
mire én is, majd szembefordult velem.
- Akkor, ha lenne kedved egyszer eljönni hozzánk, mi örömmel fogadnánk téged is
és a barátnőd is. A többiek is biztos örülnének nektek. – mondta, majd én csak
bólintottam.
- Majd ha lesz szabadidőtök egyik nap és elmondod, hogy hol van a dormotok,
akkor mi, legalábbis én szívesen meglátogatlak titeket. – felelem én is mosolyogva – Egyébként ki fog
főzni?
- Én. –röhögött ismét Jonghoon – Hiába én
veszítettem.
- És tudsz főzni? – kérdezem mosolyogva, mire Jonghoon újra felnevetett, ebből
rögtön tudtam, hogy nem, ezért elkezdtem magyarázni, hogy mit hogyan tud
csinálni. A végén már annyira belendültem a magyarázásba, hogy Jonghoon
elkezdte a telefonjába beírni, ezért én lassabban mondtam, hogy mindent fel
tudjon jegyezni. Mikor befejeztem, Jonghoon megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Ha ilyen jól tudsz főzni, nehogy a többiek, főleg Hongki előtt is bevesd
tudásod majd, mert akkor tuti, hogy nálunk ragadsz örökre. – mesélte
mosolyogva.
- Miért?
- Mert sokat esznek. – röhögött fel ismét Jonghoon, majd elkérte a telefonom,
beírta a számát a telefonomba és megcsörgette magát, így elmentette az én
számom – Ha bármi van, hívj csak fel nyugodtan, nem számít, hogy mikor, én
biztos, hogy odamegyek. – mondta, majd visszaadta telefonom.
- Köszönöm. – mondtam, majd mentünk tovább. Már nem nagyon beszélgettünk, csak
csendben sétáltunk egymás mellett, mindaddig, amíg meg nem érkeztünk.
- Itt vagyunk. –álltam meg a bejárati ajtó előtt.
- Most legszívesebben itt maradnék veled az éjszakára, nehogy valami bajod
essen, de akkor a fiúk kaja nélkül maradnak, így ezt nem tehetem meg. Vigyázz
magadra és hívj nyugodtan, ha van valami. – mondta, majd megölelt búcsúképp,
amit én viszonoztam.
- Tényleg köszi, hogy elkísértél. Remélem minél előbb találkozunk még. – mondtam én is mosolyogva. Még mielőtt
bementem volna, elköszöntünk egymástól és jó éjszakát kívántunk egymásnak, majd
tényleg elváltunk egymástól. Otthon egyből csak a hasamra tudtam gondolni, mert
rég ettem már. Mikor ezzel is végeztem, megfürödtem és már készültem aludni,
amikor kaptam még egy jó éjt sms-t Jonghoontól, amire persze én is válaszoltam,
majd lefeküdtem aludni. Gyorsan el is aludtam. Álmodtam is. A házasságom volt.
A férjem pedig Jonghoon volt, a pap pedig Jun.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése