Mindenki a válaszomra várt. Már épp nyitottam ki a szám,
mikor felébredtem. Valaki csöngetett. Először azt hittem, hogy esetleg Jun az,
de eszembe jutott, hogy ő biztos nem kopogna, csak berontana. Gyorsan felkeltem
és már rohantam is ajtót nyitni. Legnagyobb döbbenetemre NiTae volt az. Váltottunk pár szót, majd beinvitáltam a
házba. Látszódott rajta, hogy fáradt, ezért a megbeszélni valónk nagyobb részét
holnapra tartogattam. Viszont volt, amit nem halaszthattam holnapra. Kifaggattam
barátnőm arról, hogy vele mi történt. Csodálkozva hallgattam minden egyes
szavát. Mikor végzett, úgy döntöttem, hogy feküdjünk le, majd a többit
megbeszéljük. NiTae készségesen beleegyezett. Megágyaztam neki, majd rögtön el
is aludt, mikor lefeküdt. Én is visszabújtam az ágyamba. Már nem álmodtam
semmit…
Reggel hangos csörömpölésre, majd egy káromkodásra ébredtem fel. Azt hittem, hogy valami baj van, ezért rögtön ki is ugrottam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Baj nem volt, azt leszámítva, hogy NiTae épp eltörte a drága üvegtányérjaim. Tegnap este még ettem és nem pakoltam el…
- Hát te? – kérdeztem tőle, mire ő ijedten kapta felém fejét.
- Izéé… - kezdett bele a magyarázkodásba – én nem akartam eltörni semmit! Tényleg bocsi érte, tudom, hogy ezek voltak a kedvenceid… - mondta lehajtott fejjel, miközben tarkóját vakarta.
- Semmi baj – mondtam. – Én hagytam így este, csak is az én hibám. De te mit csináltál? – kérdeztem kíváncsian.
- Reggelit akartam csinálni, de sötét volt, és elbotlottam… - felelte zavartan még mindig.
- Mondtam, hogy semmi baj, de ha már itt tartunk, miért nem főzünk együtt? – kérdeztem.
NiTae szemei felcsillantak. Bekapcsoltam a rádiót, majd mivel egy pörgős szám szólt, arra ugráltunk, táncoltunk, énekeltünk és tomboltunk, miközben reggelit csináltuk. Igazából többet szórakoztunk, mint főztünk. Végül olyan két órás szenvedés után kész lettünk és leültünk megenni a reggelinket. Nem szóltunk semmit, csak tömtünk magunkba az ételt, majd mikor már majdnem végeztünk, én törtem meg a csendet.
- Rég voltunk már nyaralni, nem gondolod? – kérdeztem.
NiTae csak kérdőn nézett rám, majd aprót biccentett, mire én folytattam.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk Jejure – suttogtam. Féltem, hogy esetleg Jun vagy esetleg Minho kihallgatnak minket. – Repülőjegyek már megvannak, és pont mára szólnak. A járat este indul – folytattam ugyanolyan hangnemben, mint előtte.
- Honnét? – kérdezte NiTae meglepetten.
- Még tegnap kaptam a munkahelyemen. Az egyik munkatársam adta, mivel neki nem kellett. Rögtön el is fogadtam, tudva, hogy nekünk jó lesz. Jejun még úgyse voltunk buliban – kacsintottam barátnőmre, akinek látszólag tetszett az ötlet.
- Jujj!!! – ujjongott, majd semmivel sem törődve a nyakamba ugrott. –Te vagy a világ legjobb barátnője! – mondta még mindig erősen szorítva
- Köszi, de nem sokáig leszek az, ha továbbra is így szorítasz – mondtam, majd NiTae rögtön vissza is ült.
- Akkor ne is pazaroljuk itt az időt, menjünk venni egy-két új ruhát, meg mindent, ami kell a nyaralásra! – lendült bele NiTae. Bólintottam, majd elpakoltam az edényeket, gyorsan felöltöztem és már kész is voltam. NiTae is kész volt már, úgyhogy indultunk is.
Az idő csak telt, mi meg egyre több szatyorral a kézben jártuk a bevásárlóközpontokat.
Mindketten 10-10 szatyorral a kézben mentünk vissza hozzám. Otthon én gyorsan összepakoltam mindent, majd elmentünk NiTae-hez is, aki szintén összepakolt gyorsan. Fogtunk egy taxit, és már mentünk a reptér felé.
- És meddig maradunk? – kérdezte NiTae. Én csak megvontam a vállam.
- Ameddig akarunk – mondtam mosolyogva. – Bár szerintem egy hét elég lesz – mondtam, majd csendben utaztunk tovább.
A reptéren mindent elintéztünk, amit csak kellett.
Este szeretek utazni. Szeretem a kivilágított utcákat nézni. Kiharcoltam, hogy én ülhessek belül. NiTae először vonaglott átengedni nekem a helyet, de végül beleegyezett. Nem is nagyon beszélgettünk. Én bámultam kifelé az ablakon, NiTae szerintem aludt.
Mikor megérkeztünk felébresztettem NiTae-t.
- Itt vagyunk NiTae! Megérkeztünk Jejura! – kiáltoztam neki ujjongva. a Jejura szóra az ő szemei is rögtön kipattantak, így már ketten ujjongtunk. Teljesen bezsongva ugráltunk – szószerint ugrálva – szálltunk le, amiért persze páran meg is bámultak, de ez egy cseppet sem zavart minket. A bőröndjeinkért mentünk, majd mikor már az is megvolt fogtunk egy taxit ismételten. A sőförnek elmondtam a címet, ahol a szállodánk van.
Rövid időn belül meg is érkeztünk. Jeju még így este is gyönyörű volt, hát akkor milyen lehet fényes nappal?
A hotelben elfoglaltuk a szobánkat, majd rögtön ki is pakoltunk mindent.
- Buli? – kérdezte NiTae.
- Alap – feleltem, majd elkezdtünk készülődni. Csak az új cuccokat hoztuk el, így abból válogattunk. Nem is tellett sok időbe, mire teljesen elkészültünk.
Soha nem voltam még Jejun, így azt se tudom, hogy hol van diszkó, de különösebben nem zavartattam magam, de ahogy elnéztem NiTae-t, ő se nagyon járt még itt.
Kiléptünk a hotel ajtaján.
- Akkor merre? – kérdeztem, majd választ nem várva indultunk el valamerre.
Nagyon nagy szerencsénkre szembetalálkoztunk egy discoval. Kifizettük a jegyeket, majd be is mentünk. Itt rögtön a bárpultot rohamoztuk meg. Én nem ittam semmit, csak NiTae rendelt magának egy nem olyan erős alkoholos koktélt. Miután ezt megitta, ivott még egyet, majd bementünk a tömeg közepébe és táncolni kezdtünk.
Nagyon jól éreztük magunkat, de csak éreztük, legalábbis NiTae.
A táncoló tömeget figyeltem. Igazából Junt vagy Minhot kerestem, elvégre nem lehetett tudni, hogy tudomást szereztek-e kis kiruccanásunkról, de valamiért biztos voltam benne, hogy igen.
Ahogy siklottam az ismeretlen arcok között, hirtelen egy, vagyis kettő ismerős arccal találtam szembe magam, akikre tényleg nem számítottam.
- Az ott nem… - próbáltam túl ordítani a zenét, miközben az egyénre mutattam, hogy NiTae is lássa, kiről van szó. NiTae eddig boldogan táncolt, de ahogy felismerte a személyt, a vér is megfagyott benne, ugyanis az nem más volt, mint Dara és Jiyong. Emlékszem régen milyen jóban is voltunk Jiyonggal, főleg NiTae. Én csak rajta keresztül ismertem meg. Akkor is egy buliban, vagyis sulis rendezvényen ismerkedtünk meg. Amilyen gyorsan összebarátkoztunk, olyan gyorsan el is hidegültünk egymástól. Teljesen elhanyagolt minket, amit NiTae vett nagyon a szívére. Vajon a sors akarta így, hogy újra egy buliban találkozzunk össze?
- Odamegyünk hozzájuk? – ordítottam NiTae-nak. Ő rögtön megrázta fejét, majd faképnél hagyott. Természetesen a pulthoz ment inni. Mindig ezt csinálja! Nem értem mitől lesz jobb, ha iszik, mikor meglátja őt…
NiTae után mentem. Le akartam állítani, de mire odaértem ő már nagyban ivott. Épp most kért egy újat, amit én kivettem a kezéből.
- NiTae! – szóltam rá élesen. A poharat elvettem és leraktam messzebb tőle, a hátam mögé olyan helyre, ahova nem nyílt rálátásom. – Semmi nem lesz jobb, ha leiszod magad miatta! – mondtam.
- Te ezt nem értheted! – kiabált velem, majd már a könnyei is potyogni kezdtek. – Nem értheted, úgyhogy… úgyhogy ne is szólt bele! Egyébként sem vagy az anyám, hogy megmond mit csináljak és mit ne! – szipogott közben néha-néha NiTae. – És add vissza a poharat!
Én csak sóhajtottam.
- Tudom, hogy nem vagyok az anyád, és nem is akarom megmondani, hogy mit csinálj. Én csak segíteni szeretnék neked – mondtam, majd visszaadtam a poharat neki. NiTae persze rögtön ki is ürítette, de nem kért újat, szerencsére. – De tudod, mit? Ne is foglalkozzunk velük! Ha észrevesz, akkor vagy idejön vagy nem, de ne is érdekeljen! Nem ezért jöttünk! Mi szórakozni és kikapcsolódni jöttünk, nem siránkozni, olyan miatt, amin nem változtathatunk már… - akadt el a szavam, ugyanis NiTae leborult a székről. Ijedten mentem oda hozzá. Nem volt eszméleténél. Ötletem se volt, hogy mi lehet a baja. Egyből a kórházba akartam vinni, de egyedül nem bírtam volna el. Sikerült egy kanapéig vonszolnom. Odaletettem és reméltem, hogy nem lesz semmi baja, amíg itt hagyom kicsit. Az egyetlen ember, akit innét ismertem az Jiyong volt, így kénytelen voltam tőle segítséget kérni.
- Ha megtudja, biztos kinyír – gondolkodtam kicsit hangosan, miközben a szememmel Jiyong-ot kerestem. Szerencsémre még mindig ott volt, ahol először megláttam. Időt nem pazarolva oda is mentem hozzá. Egy kicsit se zavart, hogy éppen Daraval volt.
- Jiyong! – mondtam neki. Ő csak zavartan nézett rám.
- Ismerjük egymást? – kérdezte, mire én bólintottam.
- Eun Hee vagyok, a régi barátod. Emlékszel még rám? – kérdeztem.
- Jaj te vagy az Eun Hee! De rég találkoztunk! – mondta, majd meg akart ölelni, de én nem engedtem. Ennek ellenére Jiyong folytatta. – Bocsi, hogy ennyi év után nem kerestelek fel titeket… - itt félbeszakítottam. Nincs időm! Ki tudja, mi van NiTaevel.
- Nincs semmi baj! De a segítségedre van szükségem.
- Miben? – kérdezte kicsit meglepetten.
- NiTae…
- MI van vele? – vágott a szavamba idegesen a fiú. Én csak magam után invitáltam a kanapéhoz, ahol szerencsére még ott volt barátnőm.
- Elájult és el kéne vinni a kórházba, de én egyedül nem bírom el. – mondtam. Jiyong bólintott, majd felkapta NiTae-t és kimentünk. Fogtunk egy taxit majd a legközelebbi kórházba mentünk. Ott rögtön ki is vizsgáltak NiTae-t. Nekünk kint kellett várni, majd amikor megjelent az orvos, mindketten felálltunk és az állapota felől érdeklődtünk.
- Ivott valamit? – kérdezte az orvos.
Én elmondtam, amit tudtam.
- Valaki drogot kevert az italába, az ütötte ki. – mondta az orvos.
- Be lehet menni hozzá? – kérdezte Jiyong, mivel én teljesen lefagytam.
Az én hibám volt! Ha nem veszem el az italát és rakom félre, akkor nem történt volna meg! Meg is halhat! Minden az én hibám…. Ha meghal, én nem bocsátom meg magamnak!
- Igen. – mondta az orvos.
- Köszönjük. – mondta Jiyong, majd az orvos elment. Ő megfogta a karom és behúzott NiTae kórtermébe.
Mikor bent voltunk Jiyong leült egy székre, én meg odarohantam az ágyához.
A csendet én szakítottam meg. Már nem bírtam tovább, így elmondtam Jiyong, ami a szívem bántotta.
- Ha valami baja lesz, azt nem bocsátom meg magamnak… - marcangoltam magam. Közben már a könnyeim is folytak.
- Nem a te hibád! Egyébként se lesz semmi baja! Erős lány! – próbált meg megnyugtatni Jiyong, de nem sikerült.
Végül elaludtam…
Reggel hangos csörömpölésre, majd egy káromkodásra ébredtem fel. Azt hittem, hogy valami baj van, ezért rögtön ki is ugrottam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Baj nem volt, azt leszámítva, hogy NiTae épp eltörte a drága üvegtányérjaim. Tegnap este még ettem és nem pakoltam el…
- Hát te? – kérdeztem tőle, mire ő ijedten kapta felém fejét.
- Izéé… - kezdett bele a magyarázkodásba – én nem akartam eltörni semmit! Tényleg bocsi érte, tudom, hogy ezek voltak a kedvenceid… - mondta lehajtott fejjel, miközben tarkóját vakarta.
- Semmi baj – mondtam. – Én hagytam így este, csak is az én hibám. De te mit csináltál? – kérdeztem kíváncsian.
- Reggelit akartam csinálni, de sötét volt, és elbotlottam… - felelte zavartan még mindig.
- Mondtam, hogy semmi baj, de ha már itt tartunk, miért nem főzünk együtt? – kérdeztem.
NiTae szemei felcsillantak. Bekapcsoltam a rádiót, majd mivel egy pörgős szám szólt, arra ugráltunk, táncoltunk, énekeltünk és tomboltunk, miközben reggelit csináltuk. Igazából többet szórakoztunk, mint főztünk. Végül olyan két órás szenvedés után kész lettünk és leültünk megenni a reggelinket. Nem szóltunk semmit, csak tömtünk magunkba az ételt, majd mikor már majdnem végeztünk, én törtem meg a csendet.
- Rég voltunk már nyaralni, nem gondolod? – kérdeztem.
NiTae csak kérdőn nézett rám, majd aprót biccentett, mire én folytattam.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk Jejure – suttogtam. Féltem, hogy esetleg Jun vagy esetleg Minho kihallgatnak minket. – Repülőjegyek már megvannak, és pont mára szólnak. A járat este indul – folytattam ugyanolyan hangnemben, mint előtte.
- Honnét? – kérdezte NiTae meglepetten.
- Még tegnap kaptam a munkahelyemen. Az egyik munkatársam adta, mivel neki nem kellett. Rögtön el is fogadtam, tudva, hogy nekünk jó lesz. Jejun még úgyse voltunk buliban – kacsintottam barátnőmre, akinek látszólag tetszett az ötlet.
- Jujj!!! – ujjongott, majd semmivel sem törődve a nyakamba ugrott. –Te vagy a világ legjobb barátnője! – mondta még mindig erősen szorítva
- Köszi, de nem sokáig leszek az, ha továbbra is így szorítasz – mondtam, majd NiTae rögtön vissza is ült.
- Akkor ne is pazaroljuk itt az időt, menjünk venni egy-két új ruhát, meg mindent, ami kell a nyaralásra! – lendült bele NiTae. Bólintottam, majd elpakoltam az edényeket, gyorsan felöltöztem és már kész is voltam. NiTae is kész volt már, úgyhogy indultunk is.
Az idő csak telt, mi meg egyre több szatyorral a kézben jártuk a bevásárlóközpontokat.
Mindketten 10-10 szatyorral a kézben mentünk vissza hozzám. Otthon én gyorsan összepakoltam mindent, majd elmentünk NiTae-hez is, aki szintén összepakolt gyorsan. Fogtunk egy taxit, és már mentünk a reptér felé.
- És meddig maradunk? – kérdezte NiTae. Én csak megvontam a vállam.
- Ameddig akarunk – mondtam mosolyogva. – Bár szerintem egy hét elég lesz – mondtam, majd csendben utaztunk tovább.
A reptéren mindent elintéztünk, amit csak kellett.
Este szeretek utazni. Szeretem a kivilágított utcákat nézni. Kiharcoltam, hogy én ülhessek belül. NiTae először vonaglott átengedni nekem a helyet, de végül beleegyezett. Nem is nagyon beszélgettünk. Én bámultam kifelé az ablakon, NiTae szerintem aludt.
Mikor megérkeztünk felébresztettem NiTae-t.
- Itt vagyunk NiTae! Megérkeztünk Jejura! – kiáltoztam neki ujjongva. a Jejura szóra az ő szemei is rögtön kipattantak, így már ketten ujjongtunk. Teljesen bezsongva ugráltunk – szószerint ugrálva – szálltunk le, amiért persze páran meg is bámultak, de ez egy cseppet sem zavart minket. A bőröndjeinkért mentünk, majd mikor már az is megvolt fogtunk egy taxit ismételten. A sőförnek elmondtam a címet, ahol a szállodánk van.
Rövid időn belül meg is érkeztünk. Jeju még így este is gyönyörű volt, hát akkor milyen lehet fényes nappal?
A hotelben elfoglaltuk a szobánkat, majd rögtön ki is pakoltunk mindent.
- Buli? – kérdezte NiTae.
- Alap – feleltem, majd elkezdtünk készülődni. Csak az új cuccokat hoztuk el, így abból válogattunk. Nem is tellett sok időbe, mire teljesen elkészültünk.
Soha nem voltam még Jejun, így azt se tudom, hogy hol van diszkó, de különösebben nem zavartattam magam, de ahogy elnéztem NiTae-t, ő se nagyon járt még itt.
Kiléptünk a hotel ajtaján.
- Akkor merre? – kérdeztem, majd választ nem várva indultunk el valamerre.
Nagyon nagy szerencsénkre szembetalálkoztunk egy discoval. Kifizettük a jegyeket, majd be is mentünk. Itt rögtön a bárpultot rohamoztuk meg. Én nem ittam semmit, csak NiTae rendelt magának egy nem olyan erős alkoholos koktélt. Miután ezt megitta, ivott még egyet, majd bementünk a tömeg közepébe és táncolni kezdtünk.
Nagyon jól éreztük magunkat, de csak éreztük, legalábbis NiTae.
A táncoló tömeget figyeltem. Igazából Junt vagy Minhot kerestem, elvégre nem lehetett tudni, hogy tudomást szereztek-e kis kiruccanásunkról, de valamiért biztos voltam benne, hogy igen.
Ahogy siklottam az ismeretlen arcok között, hirtelen egy, vagyis kettő ismerős arccal találtam szembe magam, akikre tényleg nem számítottam.
- Az ott nem… - próbáltam túl ordítani a zenét, miközben az egyénre mutattam, hogy NiTae is lássa, kiről van szó. NiTae eddig boldogan táncolt, de ahogy felismerte a személyt, a vér is megfagyott benne, ugyanis az nem más volt, mint Dara és Jiyong. Emlékszem régen milyen jóban is voltunk Jiyonggal, főleg NiTae. Én csak rajta keresztül ismertem meg. Akkor is egy buliban, vagyis sulis rendezvényen ismerkedtünk meg. Amilyen gyorsan összebarátkoztunk, olyan gyorsan el is hidegültünk egymástól. Teljesen elhanyagolt minket, amit NiTae vett nagyon a szívére. Vajon a sors akarta így, hogy újra egy buliban találkozzunk össze?
- Odamegyünk hozzájuk? – ordítottam NiTae-nak. Ő rögtön megrázta fejét, majd faképnél hagyott. Természetesen a pulthoz ment inni. Mindig ezt csinálja! Nem értem mitől lesz jobb, ha iszik, mikor meglátja őt…
NiTae után mentem. Le akartam állítani, de mire odaértem ő már nagyban ivott. Épp most kért egy újat, amit én kivettem a kezéből.
- NiTae! – szóltam rá élesen. A poharat elvettem és leraktam messzebb tőle, a hátam mögé olyan helyre, ahova nem nyílt rálátásom. – Semmi nem lesz jobb, ha leiszod magad miatta! – mondtam.
- Te ezt nem értheted! – kiabált velem, majd már a könnyei is potyogni kezdtek. – Nem értheted, úgyhogy… úgyhogy ne is szólt bele! Egyébként sem vagy az anyám, hogy megmond mit csináljak és mit ne! – szipogott közben néha-néha NiTae. – És add vissza a poharat!
Én csak sóhajtottam.
- Tudom, hogy nem vagyok az anyád, és nem is akarom megmondani, hogy mit csinálj. Én csak segíteni szeretnék neked – mondtam, majd visszaadtam a poharat neki. NiTae persze rögtön ki is ürítette, de nem kért újat, szerencsére. – De tudod, mit? Ne is foglalkozzunk velük! Ha észrevesz, akkor vagy idejön vagy nem, de ne is érdekeljen! Nem ezért jöttünk! Mi szórakozni és kikapcsolódni jöttünk, nem siránkozni, olyan miatt, amin nem változtathatunk már… - akadt el a szavam, ugyanis NiTae leborult a székről. Ijedten mentem oda hozzá. Nem volt eszméleténél. Ötletem se volt, hogy mi lehet a baja. Egyből a kórházba akartam vinni, de egyedül nem bírtam volna el. Sikerült egy kanapéig vonszolnom. Odaletettem és reméltem, hogy nem lesz semmi baja, amíg itt hagyom kicsit. Az egyetlen ember, akit innét ismertem az Jiyong volt, így kénytelen voltam tőle segítséget kérni.
- Ha megtudja, biztos kinyír – gondolkodtam kicsit hangosan, miközben a szememmel Jiyong-ot kerestem. Szerencsémre még mindig ott volt, ahol először megláttam. Időt nem pazarolva oda is mentem hozzá. Egy kicsit se zavart, hogy éppen Daraval volt.
- Jiyong! – mondtam neki. Ő csak zavartan nézett rám.
- Ismerjük egymást? – kérdezte, mire én bólintottam.
- Eun Hee vagyok, a régi barátod. Emlékszel még rám? – kérdeztem.
- Jaj te vagy az Eun Hee! De rég találkoztunk! – mondta, majd meg akart ölelni, de én nem engedtem. Ennek ellenére Jiyong folytatta. – Bocsi, hogy ennyi év után nem kerestelek fel titeket… - itt félbeszakítottam. Nincs időm! Ki tudja, mi van NiTaevel.
- Nincs semmi baj! De a segítségedre van szükségem.
- Miben? – kérdezte kicsit meglepetten.
- NiTae…
- MI van vele? – vágott a szavamba idegesen a fiú. Én csak magam után invitáltam a kanapéhoz, ahol szerencsére még ott volt barátnőm.
- Elájult és el kéne vinni a kórházba, de én egyedül nem bírom el. – mondtam. Jiyong bólintott, majd felkapta NiTae-t és kimentünk. Fogtunk egy taxit majd a legközelebbi kórházba mentünk. Ott rögtön ki is vizsgáltak NiTae-t. Nekünk kint kellett várni, majd amikor megjelent az orvos, mindketten felálltunk és az állapota felől érdeklődtünk.
- Ivott valamit? – kérdezte az orvos.
Én elmondtam, amit tudtam.
- Valaki drogot kevert az italába, az ütötte ki. – mondta az orvos.
- Be lehet menni hozzá? – kérdezte Jiyong, mivel én teljesen lefagytam.
Az én hibám volt! Ha nem veszem el az italát és rakom félre, akkor nem történt volna meg! Meg is halhat! Minden az én hibám…. Ha meghal, én nem bocsátom meg magamnak!
- Igen. – mondta az orvos.
- Köszönjük. – mondta Jiyong, majd az orvos elment. Ő megfogta a karom és behúzott NiTae kórtermébe.
Mikor bent voltunk Jiyong leült egy székre, én meg odarohantam az ágyához.
A csendet én szakítottam meg. Már nem bírtam tovább, így elmondtam Jiyong, ami a szívem bántotta.
- Ha valami baja lesz, azt nem bocsátom meg magamnak… - marcangoltam magam. Közben már a könnyeim is folytak.
- Nem a te hibád! Egyébként se lesz semmi baja! Erős lány! – próbált meg megnyugtatni Jiyong, de nem sikerült.
Végül elaludtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése