Álmatlanul telt az éjszakám, egészen addig, amíg
mozgolódásra nem ébredtem fel. Valaki a konyhában volt. Különösebb figyelmet
nem szenteltem rá, de visszaaludni se tudtam. Felkeltem és én is kimentem a
konyhába. Láttam az asztalon egy üres poharat. Rögtön NiTae-re gondoltam.
Különösebben ez sem érdekelt. Elővettem én is egy poharat, majd töltöttem bele
vizet. Ahogy gondolkodtam, eszembe jutott, hogy ha NiTae itt járt, akkor ébren
van, ergo kiment levegőzni régi jó szokásához hívén. Ezzel még nem is lenne probléma,
ha nem tudnánk, hogy Minho és Jun éppen valahol körülöttünk szaglászik. A
poharat próbáltam szépen lerakni az asztalra és nem levágni oda, de mivel
siettem, ez nem sikerült. Bevágtattam a barátnőm szobájába, amiben persze nem
találtam. Elkezdtem idegesen fel-alá járkálni a szobában. Féltettem, hogy
bántódása esik, de nem mentem utána, mert ötletem se volt, hogy merre ment.
Pár perces járkálás után mégis úgy döntöttem, hogy utána megyek. Felkaptam egy pulcsit és már nyitottam volna az ajtót, amikor kopogtak.
- Eun Hee, itt vagy? – hallottam Jonghoon hangját kintről. Nem értettem, hogy mit is keres itt pontosan, de kinyitottam neki ajtót, mert nem akartam megvárakoztatni.
- Hát te? – kérdeztem kicsit meglepetten tőle, miközben beengedtem. Ő egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében beljebb jött.
- Én csak meg akartam nézni, hogy veled minden rendben van-e – felelte őszintén. Én csak kérdőn néztem rá.
- Miért, történt valami? – kezdtem megint ideges lenni.
- Hát… - motyogott Jonghoon, miközben a földet pásztázta.
- NiTae-vel történt valami? Minho keze van az ügyben? Egyedül hagytad? – kezdtem egyre jobban dühbe gurulni.
- Nyugi, ott van JiYong is. Biztos nem esett baja – próbált lenyugtatni a fiú, de nem igazán sikerült. Őszintén szólva, JiYongban sem bíztam meg. Ha képes volt minden szó nélkül elmenni és itt hagyni legjobb barátait, most is képes lenne rá. Elhiszem, hogy megbánta, de ennyi nem elég.
- Megkeresem – jelentettem ki, majd megindultam az ajtó felé, de Jonghoon elkapta a karom. Idegesen néztem rá, de ő csak cukin mosolygott. Ebben pillanatban, kinyitódott az ajtó, és egy NiTae és egy JiYong lépett be. Kicsit meglepődtem, de még mindig nem nyugodtam le, főleg, hogy láttam, hogy JiYong megsérült.
- Úristen, jól vagy? – mentem oda régi barátunkhoz, aki bólintott egy aprót. NiTae-re pillantottam. Szemmel megbeszéltük a dolgokat, amit egy bólintással zártunk.
- Na gyere, lekezelem a sebeidet – mondta barátnőm, majd bevezette a fürdőbe. Én leültem Jonghoon mellé a kanapéra (aki időközben helyet foglalt).
- Szerencsére nem történt semmi baj – törtem meg a csendet. – Amúgy meg bocsi, hogy csak úgy neked támadtam, csak tudod NiTae túl fontos nekem… Sok mindenen mentünk keresztül együtt – gondolkodtam el a régi emlékeken. Jonghoon érdeklődve figyelt. –Áhh, mindegy, hosszú. Majd egyszer talán elmesélem – mondtam, majd NiTae és JiYong lépett ki a fürdőből, az utóbbi egy-pár ragtapasszal az arcán.
- Így kellemes lesz fellépni – jegyeztem meg, mire ő csak rám mosolygott, majd helyet foglaltak mellettünk.
- Jun nem járt itt? – kérdezte barátnőm, mire én megráztam a fejem.
- Legalábbis én nem találkoztam vele – feleltem.
- Még jó – tette hozzá halkan Jonghoon a leginkább magának szánt megjegyzést, de még így is lehetet hallani.
- De miért is jöttetek pontosan? – kérdezte NiTae. Kíváncsian fürkésztük a két fiú arcát, akik először egymásra néztek, majd Jonghoon szólalt meg.
- Ugye, lesz holnapután, vagyis – itt a karórájára nézett – holnap, mivel hajnali kettő van, egy fellépés. Mindkettőnk csapata ebben a szállodában szállt meg, ezen az emelten is. Ezért úgy gondoltuk, hogy amíg itt vagyunk, veletek leszünk ebben a szobában, nehogy az a két patkány újra a közeletekbe férkőzzenek – mondta Jonghoon.
Én csak NiTae-re néztem, aki szintén meg volt lepve, pont úgy, mint én. Rögtön válaszolni se tudtam, de végül beleegyeztünk. Hogy is lehetne egy ilyen ajánlatott visszautasítani?
Csendben ültünk egy ideig, amíg NiTae nem ásított egyet.
- Le kéne feküdni aludni szerintem. Holnap biztos kemény napotok lesz – felelte NiTae. Helyeslően bólintottunk, majd fel is álltunk. Mi ketten meg is indultunk a szobánk felé, de félúton megtorpantunk. Ők hol fognak aludni?
- Hol szeretnétek aludni? – kérdezte NiTae, mire a két fiú egymásra nézett és elmosolyodott.
- A kanapé jó lesz – szólalt meg végül Jonghoon.
- Az nem elég nagy kettőtöknek – mondtam én.
- Akkor alszotok velünk – felelte NiTae.
- Hát jó – vágta rá kicsit gyorsabban Jiyong sunyin mosolyogva. Rossz érzésem támadt, de mivel én is fáradt voltam már, nem igen törődtem vele. Bevonultunk a szobánkba. A franciaágyam nagyon nagy volt, így kényelmesen elférünk. Én rögtön bebújtam az ágyba. Vártam, hogy Jonghoon mikor fekszik le, mert le akartam már kapcsolni a kis lámpát. Levette a pólóját, majd befeküdt az ágyba (melegítőben volt alapból). Nyeltem egy nagyot, amikor megláttam felső testét. Nem is bírtam sokáig nézni, mert rögtön zavarba jöttem. A sok férfi közül, akivel találkoztam, ő váltott ki belőlem először ilyen reakciót…
Próbáltam elaludni, de nem sikerült. Csak forgolódtam, nem tudtam, hogy feküdjek ahhoz, hogy elaludjak. Végül a hátamra feküdtem, de így se sikerült.
- Jonghoon – suttogtam halkan.
- Hm?
- Alszol? – kérdeztem félve.
- Nem – motyogta. – Miért?
- Semmi, csak kíváncsi voltam, hogy te alszol-e – mondtam.
Többet nem beszéltünk. Én a plafont néztem (már amennyire sötétben látni lehet). Azt hittem, hogy Jonghoon elaludt, de nem.
- Ha visszamegyünk Szöulba, visszajössz velem? – kérdezte.
Pár perces járkálás után mégis úgy döntöttem, hogy utána megyek. Felkaptam egy pulcsit és már nyitottam volna az ajtót, amikor kopogtak.
- Eun Hee, itt vagy? – hallottam Jonghoon hangját kintről. Nem értettem, hogy mit is keres itt pontosan, de kinyitottam neki ajtót, mert nem akartam megvárakoztatni.
- Hát te? – kérdeztem kicsit meglepetten tőle, miközben beengedtem. Ő egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében beljebb jött.
- Én csak meg akartam nézni, hogy veled minden rendben van-e – felelte őszintén. Én csak kérdőn néztem rá.
- Miért, történt valami? – kezdtem megint ideges lenni.
- Hát… - motyogott Jonghoon, miközben a földet pásztázta.
- NiTae-vel történt valami? Minho keze van az ügyben? Egyedül hagytad? – kezdtem egyre jobban dühbe gurulni.
- Nyugi, ott van JiYong is. Biztos nem esett baja – próbált lenyugtatni a fiú, de nem igazán sikerült. Őszintén szólva, JiYongban sem bíztam meg. Ha képes volt minden szó nélkül elmenni és itt hagyni legjobb barátait, most is képes lenne rá. Elhiszem, hogy megbánta, de ennyi nem elég.
- Megkeresem – jelentettem ki, majd megindultam az ajtó felé, de Jonghoon elkapta a karom. Idegesen néztem rá, de ő csak cukin mosolygott. Ebben pillanatban, kinyitódott az ajtó, és egy NiTae és egy JiYong lépett be. Kicsit meglepődtem, de még mindig nem nyugodtam le, főleg, hogy láttam, hogy JiYong megsérült.
- Úristen, jól vagy? – mentem oda régi barátunkhoz, aki bólintott egy aprót. NiTae-re pillantottam. Szemmel megbeszéltük a dolgokat, amit egy bólintással zártunk.
- Na gyere, lekezelem a sebeidet – mondta barátnőm, majd bevezette a fürdőbe. Én leültem Jonghoon mellé a kanapéra (aki időközben helyet foglalt).
- Szerencsére nem történt semmi baj – törtem meg a csendet. – Amúgy meg bocsi, hogy csak úgy neked támadtam, csak tudod NiTae túl fontos nekem… Sok mindenen mentünk keresztül együtt – gondolkodtam el a régi emlékeken. Jonghoon érdeklődve figyelt. –Áhh, mindegy, hosszú. Majd egyszer talán elmesélem – mondtam, majd NiTae és JiYong lépett ki a fürdőből, az utóbbi egy-pár ragtapasszal az arcán.
- Így kellemes lesz fellépni – jegyeztem meg, mire ő csak rám mosolygott, majd helyet foglaltak mellettünk.
- Jun nem járt itt? – kérdezte barátnőm, mire én megráztam a fejem.
- Legalábbis én nem találkoztam vele – feleltem.
- Még jó – tette hozzá halkan Jonghoon a leginkább magának szánt megjegyzést, de még így is lehetet hallani.
- De miért is jöttetek pontosan? – kérdezte NiTae. Kíváncsian fürkésztük a két fiú arcát, akik először egymásra néztek, majd Jonghoon szólalt meg.
- Ugye, lesz holnapután, vagyis – itt a karórájára nézett – holnap, mivel hajnali kettő van, egy fellépés. Mindkettőnk csapata ebben a szállodában szállt meg, ezen az emelten is. Ezért úgy gondoltuk, hogy amíg itt vagyunk, veletek leszünk ebben a szobában, nehogy az a két patkány újra a közeletekbe férkőzzenek – mondta Jonghoon.
Én csak NiTae-re néztem, aki szintén meg volt lepve, pont úgy, mint én. Rögtön válaszolni se tudtam, de végül beleegyeztünk. Hogy is lehetne egy ilyen ajánlatott visszautasítani?
Csendben ültünk egy ideig, amíg NiTae nem ásított egyet.
- Le kéne feküdni aludni szerintem. Holnap biztos kemény napotok lesz – felelte NiTae. Helyeslően bólintottunk, majd fel is álltunk. Mi ketten meg is indultunk a szobánk felé, de félúton megtorpantunk. Ők hol fognak aludni?
- Hol szeretnétek aludni? – kérdezte NiTae, mire a két fiú egymásra nézett és elmosolyodott.
- A kanapé jó lesz – szólalt meg végül Jonghoon.
- Az nem elég nagy kettőtöknek – mondtam én.
- Akkor alszotok velünk – felelte NiTae.
- Hát jó – vágta rá kicsit gyorsabban Jiyong sunyin mosolyogva. Rossz érzésem támadt, de mivel én is fáradt voltam már, nem igen törődtem vele. Bevonultunk a szobánkba. A franciaágyam nagyon nagy volt, így kényelmesen elférünk. Én rögtön bebújtam az ágyba. Vártam, hogy Jonghoon mikor fekszik le, mert le akartam már kapcsolni a kis lámpát. Levette a pólóját, majd befeküdt az ágyba (melegítőben volt alapból). Nyeltem egy nagyot, amikor megláttam felső testét. Nem is bírtam sokáig nézni, mert rögtön zavarba jöttem. A sok férfi közül, akivel találkoztam, ő váltott ki belőlem először ilyen reakciót…
Próbáltam elaludni, de nem sikerült. Csak forgolódtam, nem tudtam, hogy feküdjek ahhoz, hogy elaludjak. Végül a hátamra feküdtem, de így se sikerült.
- Jonghoon – suttogtam halkan.
- Hm?
- Alszol? – kérdeztem félve.
- Nem – motyogta. – Miért?
- Semmi, csak kíváncsi voltam, hogy te alszol-e – mondtam.
Többet nem beszéltünk. Én a plafont néztem (már amennyire sötétben látni lehet). Azt hittem, hogy Jonghoon elaludt, de nem.
- Ha visszamegyünk Szöulba, visszajössz velem? – kérdezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése