14. fejezet (Eun Hee pov.)

Igazából valahogy nem lepődtem meg azon, hogy találkoztunk. Nem szólt egy szót se, csak leült mellém. Csendben ültünk. Már épp készültem elmenni, amikor Jun megszólalt.
- Bármit is csinálnék, nem jönnél vissza hozzám, jól sejtem, ugye? – kérdezte halkan. Én csak csodálkozva néztem rá. Gondoltam válaszolok, de ő folytatta. – És mondd, mi jobb benne, mint bennem? Az, hogy gazdag és híres? Komolyan gondolod a dolgokat egyáltalán vele, vagy csak szórakozol vele is, mint velem, vagy a többi sráccal? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában.
- Na ide figyelj! – kezdtem bele mérgesen. – Először is te csaltál meg, és nem én szórakoztam veled, másodszor pedig nem a pénze vagy hírneve miatt szeretem! És hogy mi jobb benne? Őszintén? Minden! – förmedtem rá, majd már épp mentem volna el, amikor elkapta a karom és visszarántott.
- Még nem fejeztem be, úgyhogy nem mehetsz el!
- De én befejeztem! – válaszoltam, majd megint távoztam volna, de ő még mindig itt tartott.
- Azért is végig hallgatsz! – parancsolt rám, de én kiszabadítottam karom és nagy léptekkel elindultam. – Jól van, menjél csak vissza hozzá! Bár, nem tudom mit fog majd hinni rólad, ha tálalok neki mindent a múltadról, a sok fiúról és a többiről! – kiáltott utánam. Dühösen fordultam vissza hozzá.
- Úgyse mered!
- Nem-e? Na majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén! – nevetett fel gúnyosan. Inkább itt hagytam és visszamentem. Teljesen felidegesített.
A szobánkban mellesleg nem túl kedvesen viselkedtem Jonghoonnal. Már teljesen elegem volt mindenből, és már csak aludni akartam. A hálószobába beérve elkezdtem egy picit szipogni, annyira elegem volt már belőle… Barátnőm persze rögtön megkérdezte, hogy mi történt, de nem akartam elmondani senkinek se, hogy mi történt, ezért hazudtam. NiTae Jonghoon-t kereste, ezért szóltam neki, majd együtt visszajöttünk és befeküdtünk az ágyba. Már majdnem elaludtam volna, amikor arra lettem figyelmes, hogy a két szobatársunk éppen a nappaliba költözik. Se én, se Jonghoon nem értettük, hogy miért, elvégre ott nem férnek el, ha csak…! Próbáltam nem rosszra gondolni, de elég nehéz volt. Már félig aludtam, amikor Jonghoon elkezdett szólítgatni, de nem válaszoltam rá, mert abban a pillanatban el is aludtam.

Reggel, mikor felébredtem, Jonghoon már nem volt mellettem. Nagy nehezen kikeltem az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Valahogy nem lepődtem meg rajta, hogy NiTae-t találtam ott éppen reggeli készítés közben. Leültem egy székre az étkezőasztalnál, és onnét figyeltem, ahogy barátnőm szorgoskodik. Annyira bele volt merülve, hogy észre se vette, hogy itt vagyok, ezért gondoltam, megviccelem. Csendben mögé lopóztam, majd hirtelen megfogtam a vállát. Ijedtében ugrott egyet, mire én felnevettem.
- Jó reggelt! – léptem mellé, mire ő csúnyán nézett rám.
- Neked is - morogta az orra alatt. Én ezen is csak nevettem, majd visszaültem a helyemre.
- Hát a fiúk? – kérdeztem.
- Korán el kellett menniük próbálni – felelte barátnőm, miközben megterített.
- Értem.
- Azt is mondták, hogy majd mi is bemehetünk megnézni – mesélte csillogó szemekkel NiTae.
- Tényleg?
- Aham.
- Az nagyon jó – haraptam bele a pirítósomba. – És mikor?
- Majd délután valamikor. JiYong azt mondta, hogy majd hív, ha mehetünk. – mikor ezt mondta, rápillantottam a kanapéra, amin még látszottak az este nyomai, vagyis az ágynemű még ott volt.
- És milyen volt az este a kanapén? Jól szórakoztatok? – kérdeztem egy sunyi mosoly kíséretében. NiTae elvörösödött és a fejemhez vágott egy rongyot, ami először akadt keze ügyébe.
- Nem is történt semmi! - mentegetőzött teljesen vörösen.
- Az arcod nem erről árulkodik – kacsintottam rá, majd beleittam a tejbe. Barátnőm csak pufogott magában.
A reggeli további részét csendben töltöttük. Amikor végeztünk, a mosogatni valót csak a konyhapultra helyeztük, mondván, hogy majd később elmosogatjuk, amiből általában soha semmi nem szokott lenni. Teli hassal ültünk le a TV elé, amiben egy értelmes műsort kerestünk, de mivel nem találtunk, kikapcsoltuk a TV-t.
- Öm NiTae… - szólaltam meg. Itt megakadtam. Barátnőm csak kérdőn nézett rám. – Akkor visszamegyünk Szöulba? – kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve. Igazából először el akartam mesélni, hogy mi is történt az este folyamán, de meggondoltam magam. Jobb, ha arról senki se tud.

- Lehet – felelte bizonytalan hangon barátnőm. Csendben ültünk tovább.
- Elmegyünk sétálni? – kérdeztem hirtelen. NiTae bólintott, majd bementünk a szobába átöltözni és rendbe szedni magunkat, mert még mindig pizsiben voltunk. Miután ezzel végeztünk, elindultunk felderíteni a várost. A nap szépen sütött, ezért úgy gondoltam, biztos meleg is van, de mire kiértünk, teljesen beborult és az eső is elkezdett esni. Visszafordultunk, hogy átöltözzünk, mert hűvös is volt. Miután másodszorra is átöltöztünk, tényleg elindultunk sétálni.
A város nagyon szép volt és az egész délelőttöt itt töltöttük, még ebédelni is egy étteremben voltunk. Még pár ruhás boltot is megjártunk, elvégre a vásárlás se maradhat el. Pont mikor már nagyon elkezdtünk unatkozni, NiTae csengőhangja szólalt meg. Rögtön felvette a telefont. Mosolyogva beszélt egész végig. Amikor letette, közölte, hogy JiYong volt, és azt mondta, hogy most mehetünk. El is indultunk, de a baj az volt, hogy nem tudtuk merre kell menni, ezért barátnőm újra felhívta JiYong-ot, kinek segítségével eljutottunk a megfelelő helyre. Mosolyogva mentünk be, de mikor beértünk, egy nagyon meglepő dologgal találtuk szembe magunkat.